Advertisement
This is Nowhere (GR)A This Is Nowhere egy öttagú zenekar a görögországi Thesszalonikiből. 2009-es alapításakor még a zaj, a blues, a kísérleti és a pszicho-rock határozta meg stílusukat, első felvételeiket a „Hands in Sand” kiadónál jelentették meg. Néhány évvel később, számos felvétel és élő koncert után, 2014 januárjában jelent meg első, teljes hosszúságú LP-jük „Turn On/ Tune Down/ Drop D” címmel a legendás berlini 'Nasoni Records' kiadónál. Hangzásuk azóta fejlődött, a noise rock, a dub és a shoegaze elemeit a delay, basszus és még több basszus segítségével ötvözve. A zenekar második albuma, a „Music to Relapse”, az új dobossal, Captain Tzek-kel kiegészülve jelent meg 2016-ban, szintén a Nasoni Records gondozásában. Ugyanebben az évben készítettek egy feldolgozást a Velvet Underground "White Light / White Heat" című dalából a Record Store Day-re, a Lotus Releases és a Melotron Recordings névjegye alatt.
Az évtized végén, egy "hidegebb" hangzásvilág felé mozdulva kezdtek dolgozni harmadik albumukon, a „Grim Pop”-on. A szintetizátorok és a theremin hozzáadásával, valamint Eva Duru csatlakozásával, a zenekar az acid rockon túli sokszínűséget is felkarolta, meglehetősen minimalista módon. Az album 2020-ban jelent meg a 'Doom Mood' kiadónál. A zenekar a világjárvány alatt elkezdett dolgozni új anyagukon. A 2023 végére elkészült felvétel a zenekar a poszt-hardcore oldalát mutatja be, melyet „Waiver” névre kereszteltek. Bár még mindig hallucinatív, ez az eddigi legextrovertáltabb albumuk. A lemez 2024. Októberében jelent meg az „Ouga Booga and the Mighty Oug” kiadónál.
https://thisisnowhere.bandcamp.com
https://www.facebook.com/thisisnowhere
https://www.instagram.com/this_is_nowhere_band
https://soundcloud.com/this-is-nowhere
DELEY
Húsos grúvok, szállós gitárok és agyfacsaró elektronika, mindehhez pedig egy intenzív vizuális élmény – a Deley zenekar 2012-ben így kezdte pályafutását és az irány azóta sem változott. Az Adventures in Psychoacoustics (2013) , Sounds of Science (2016) és Clutch (2018) megjelenések után 2023 év végén érkezett a „Choose your reality” album, melyet az időközben frissítéseken keresztülment zenekar újult erővel prezentált a kultikus Tandem bárban a Dunakanyar csücskén.
• Facebook: https://www.facebook.com/deleyband/
• Bandcamp: https://deley.bandcamp.com/album/choose-your-reality
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Három Holló / Drei Raben, Piarista köz 1. (bejárat a Szabadsajtó út felől),Budapest, Hungary
Tickets