Advertisement
◼️ A The Devil’s Trade, Makó Dávid énekes-dalszerző szólóprojektje, ami látványos nemzetközi karrierutat járt be, egyike a kevés olyan magyar zenekarnak, ami már több mint tíz európai turnét tudhat maga mögött, fellépett a Roadburn, a Brutal Assault, a Hellfest valamint a Desert Fest fesztiválokon. Színterének olyan előadóival turnézott együtt, mint az Alcest, az Amenra, vagy a Der Weg Einer Freiheit.2025 novemberében jelent meg a zenekar ötödik, új albuma, a Nincs szennyezetlen szép, a német Pelagic Records (The Ocean, Mono, Bruit≤, God Is An Astronaut, Whores.) gondozásában.
Makó akusztikus, alternatív folk zenei világa lemezről lemezre nyílt ki és mélyült el, került egyre közelebb a post-metal műfajához, majd a 2023-as Vidékek vannak idebenn már zenekari hangszereléssel, régi zenésztársa, Binder Gáspár (Cudi Purci Booking, Corbata Production, Choke City, Prosectura, Stereochrist, HAW, Torn From Earth, Dog Attack) segítségvel született meg. A Nincs szennyetetlen szép ennek az útnak a természetesen következő állomásaként, a korábbi anyagoknál is sötétebb, komplexebb és intenzívebb lemez lett. Egy halál és egy születés között eltelt két hét ihlette. Gyász és a hála, átok és áldás feldolgozhatatlan elegye. A lemez most is a saját, Templom névre keresztelt stúdiójukban készült, Szűcs Szabolcs (Superbutt) hangmérnőkkel, Szabó Márton (The Devil’s Trade, Igor) pedig producerként segítette a felvételeket. A masteringet Nikita Kampard (Der Weg Einer Freiheit) készítette el.
https://www.facebook.com/TheDevilsTrade
◼️ A KAZAL egy négyfős, kísérletezős post black metal zenekar Budapestről, erős hardcorepunk gyökerekkel.
A zenéjük egy ember belső fejlődési folyamatát, és annak útvesztőit írja le, epikus formában. Ennek fázisait jelzik az egyes dalok.
https://www.facebook.com/kazalband
◼️ A mosonmagyaróvári Witchthrone kortárs black metal formáció, amely a stílus klasszikus, zord hangulatát ötvözi modern, depresszív atmoszférával és friss megszólalással. A banda EP-ket, split anyagokat és videókat adott ki, miközben frontemberük és társai a No Martyr Collective részeként is aktívak – a Witchthrone művészi megközelítése sötét, misztikus hangulatot kínál az extrém
https://www.facebook.com/witchthronecult
Zenekari támogatás & timeline hamarosan!
___________________________________________________________
ℹ️ A BETON eseményei zárt körű magánrendezvények, csak egyesületi támogatói kártyával látogathatóak. Regisztrálni, és kártyát igényelni az eseményeken is tudsz (pár perces folyamat, név, email cím, és igazolvány szám kell), egyszeri 1000ft-os díjért.
A zenekari támogatás teljes összegével a fellépő zenekarok költségeit és A BETON működését támogatod!
Advertisement
Event Venue
A BETON, Raab, Győr, Hungary, Gyor
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.










