Advertisement
Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?Zubreczki Dávid építészeti szakíró Templomséták Budapesten című könyve nyomán életrehívott előadás-sorozat olyan felfedezésre hív bennünket a fővárosban, amely során számos jól ismert épület titkára fény derül, de megismerhetünk olyan gyönyörű vagy meghökkentő házakat is, amelyekről talán nem is hallottunk. Az egyikben egy nagy királyunk maradványait őrzik, a másik egy ókori katona házára épült rá. A harmadik úgy néz ki, mint egy űrhajó, a negyediket beton béléstestekből építették egészen különös formájúra. Van, amelyik eredetileg gumijavítóműhely, mozi vagy kocsiszín volt…
A népszerű kötet négy év után újra megjelent, aminek kapcsán nyolc budapesti templomban (Tabán, Víziváros, Belváros, Ferencváros, Gellérthegy, Farkasrét, Erzsébetváros, Krisztinaváros egy-egy különleges épületében) tart vetített előadást a szerző, egyszerre szórakoztató és tanulságos nyomozásba vonva be a résztvevőket. Ez alkalommal a sétát nem a szó szoros értelmében kell vennünk, inkább amolyan múltbéli séta a történelemben, amit a szakrális épületek falai őriznek.
Mesélő: Zubreczki Dávid, építészeti szakíró, újságíró
Fotó: Gulyás Attila
Az előadásra a meghirdetett időpont előtt 10 perccel érdemes érkezni.
Az előadást követően lehetőség nyílik a Templomséták Budapesten könyv megvásárlására.
A program hossza: kb. 60 perc
Helyszín: Budapest-Tabáni Alexandriai Szent Katalin-templom (1013, Budapest, Attila út 11.)
Időpont: 2026. feb. 19. (Cs) 19:00 (Az előadásra 10 perccel előbb érdemes érkezni.)
További információ, jegyek: https://kultkikoto.hu/musor/templomsetak-budapesten-260219/
A Templomséták Budapesten előadás-sorozatra 4 és 8 alkalmas bérletek is elérhetők, amelyek jegyenként 500 Ft kedvezményt biztosítanak a normál jegyárhoz képest. A bérlet szabadon felhasználható a tavaszi program bármely állomására.
Rólunk: kultkikoto.hu
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Alexandriai Szent Katalin-templom, Hegedűs köz 11, Budapest 1013, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











