Advertisement
Talpra Petőfi! című előadásában nemcsak a forradalmár költő nevét, hanem a szellemiségét idézi meg a Körömvirág együttes és Pető István versmondó március 12-én, 17 órakor, a Partium Házban kezdődő előadása. A forradalomra, a szabadságra, tavaszra, a szerelemre, az édesanyákra, az elmúlásra és a jelképeinkre fókuszáló zenés-irodalmi műsor tág dimenziókat ölel fel térben és időben. A Berettyóújfaluban élő előadók másképpen és máshogyan mutatják be Petőfi Sándor üzeneteit. Petőfi költeményei mellett József Attila, Oláh András, Tompa Mihály, Serfőző Simon, Reviczky Gyula, Vári Fábián László, Sinka István, Utassy József, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Fecske Csaba versei hangzanak el szóban és dalban.
Az immár tizenkét éve működő Körömvirág együttes küldetésének tekinti a magyar tradíciók, a népi hagyományok őrzését, ápolását. A trió tagjai Szászné Ökrös Beáta ének, Miczura Károly prímás és Kocsis Csaba énekmondó, a magyar kulturális gyökereket őrizve zenélnek, alkotnak. Megzenésített versekkel, fülbemászó dallamokkal nyújtanak élményt a közönségnek. Előadásaikban minden korosztály megtalálhatja a kedvére a valót. 2019 óta Pető István versmondó, a Csokonai Színház egykori Nyilas Misije közreműködésével lépnek színpadra.
Advertisement
Event Venue
Partium Ház, Debrecen, Piac u. 81., Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.







