Advertisement
Egy egymást továbbra is mélyen szerető, kétgyermekes pár 16 év együttlét után nyitott kapcsolatba lép, ahol mindketten szabadon felfedezhetik saját szexualitásukat. A film hónapokon át követi, hogyan változik a párkapcsolat és a szereplők élete: vajon elég erős-e a közös alap, amit felépítettek, és kibírja-e kapcsolatuk a kísérletezést, a féltékenységet, a bizonytalanságot és az ebből fakadó félreértéseket. A történet fejezetekben bontakozik ki, bemutatva intim és kevésbé intim találkozásaikat, kendőzetlenül, de szeretettel, mindig finom humorral átszőve, kiemelve helyzetük abszurditását.A Szeszélyes kalandok érzékeny társadalomrajz, ami olyan kérdéseket feszeget humorral, amikről általában nem szívesen beszélünk.
Mi viszont beszélgetni fogunk róluk, méghozzá a Tyúkól harmadik élő podcastfelvételén! A 444 és a Budapest Film közös premier előtti vetítésének helyszíne ismét a Toldi mozi lesz, ráadásul végre egy olyan filmet nézhetünk meg, amin lehet nevetni is – márpedig ha valamire, akkor nevetésre mindig szükség van. Ahogy arra is, hogy közösségben legyünk: nagyon örülünk neki, hogy immár harmadszorra(!) ülhetünk le veletek, hogy általunk fontosnak tartott témákról együtt gondolkodhassunk.
Nyitott kapcsolatok, életközepi bizonytalanságok, párkapcsolati dinamikák. Mi a poliamória, kinek való vagy nem való? Honnan tudod egyáltalán, hogy neked mi való?
Vendégünk: Jámbor Eszter (Testsuli).
Jegyek: 444.hu/rendezveny
(A jegyoldalon a 19:00-ás időpontra kattints a jegyvásárláshoz.)
Program:
19:00 - 20:40: Szeszélyes kalandok premier előtti vetítés (101")
20:45 - 21:45: Tyúkól élő podcastfelvétel
Vetítés nyelve: francia és angol nyelven, magyar felirattal
Előzetes:
A rendezvényről kép- és hangfelvételt készítünk, a műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Advertisement
Event Venue
Toldi mozi, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38, ,Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











