Szerb-magyar táncház: Babra ⏐ Fonó

Fri, 06 Mar, 2026 at 08:30 pm UTC+01:00

Fonó Budai Zeneház | Budapest

Fon\u00f3 Budai Zeneh\u00e1z
Publisher/HostFonó Budai Zeneház
Szerb-magyar t\u00e1nch\u00e1z: Babra \u23d0 Fon\u00f3
Advertisement
Szerb-magyar táncház: Babra
Az idén indult szerb–magyar kulturális évadhoz a Fonó Budai Zeneház is csatlakozott – partnereink többek között a Hagyományok Háza, a Nemzeti Színház, a Budai Szerb Ortodox Egyház és a Magyarországi Szerb Színház. Az együttműködés részeként havonta délszláv táncház várja a közönséget, ahol a térség meghatározó zenekarai idézik meg a Duna menti délszlávok sokszínű zenei örökségét. A júliusig tartó sorozat a Fonó korábbi koncertjeihez kapcsolódik.
Az est vendége a Babra: a 2014-ben Budapesten alakult zenekar új színt visz a délszláv hagyományos zenébe. Hangzásuk középpontjában a tamburák állnak, amelyeket hagyományos éneklés, valamint klarinét, szaxofon, furulya és harmonika egészít ki. 2019-ben megjelent első lemezük a Fonó Records gondozásában a World Music Charts Europe top 10-es listájára került, 2020-ban a budapesti Womex Showcase fellépői voltak a Művészetek Palotájában. 2022-ben a lengyel Megitza formációval készítettek közös albumot (Razem), 2024-ben pedig jubileumi, Száz év tambura című lemezükkel ünnepelték fennállásuk tizedik évét.
Jegyár: elővételben 1900 Ft, az esemény napján 2500 Ft
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Magyar–Szerb Kulturális Évad keretében valósul meg.
Advertisement

Event Venue

Fonó Budai Zeneház, Sztregova utca 3, Budapest 1116, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

Doublette - kett\u0151s k\u00f3rusra \u00e9s k\u00e9t orgon\u00e1ra
Fri, 06 Mar at 08:00 pm Doublette - kettős kórusra és két orgonára

Mátyás-templom

R\u00e1cz Gerg\u0151 I LEVEL 50 I Akv\u00e1rium I 03. 06.
Fri, 06 Mar at 08:00 pm Rácz Gergő I LEVEL 50 I Akvárium I 03. 06.

Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary)

Un loup pour l\u2019Homme (FR): Nagymama-projekt \/ Projet Grand-m\u00e8re
Fri, 06 Mar at 08:00 pm Un loup pour l’Homme (FR): Nagymama-projekt / Projet Grand-mère

Liliom u. 41, 1094

Jazzbois in Budapest
Fri, 06 Mar at 08:00 pm Jazzbois in Budapest

Müpa Budapest

KISBOROS\nAkusztik\nSzerelem & Hal\u00e1l
Fri, 06 Mar at 09:00 pm KISBOROS Akusztik Szerelem & Halál

Mária utca 5, Budapest VIII. kerület

Deepfields w\/ Cabanne
Fri, 06 Mar at 10:00 pm Deepfields w/ Cabanne

KASSA

Carousel pres.: SADBOICLIQUE @PALAZZO PERMANENS
Fri, 06 Mar at 10:00 pm Carousel pres.: SADBOICLIQUE @PALAZZO PERMANENS

Palazzo Permanens

Hippo Session 6
Fri, 06 Mar at 10:30 pm Hippo Session 6

Gólya

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events