Advertisement
👉A 16. század közepére Debrecen lakossága egyöntetűen reformátussá vált, a ferences rendi szerzetesek elhagyták a várost. Miután I. Lipót szabad királyi város címet adományozott a településnek, több mint 160 év távollét után, 1715-ben visszatérhettek a városba a katolikusok. A tanács a mai Szent Anna utcán adományozott számukra templomtelket és a kapun kívüli területen kijelölték a katolikus temető helyét is.👉A helytörténeti sétán ezen az úton vezetjük végig az érdeklődőket, a Szent Anna-székesegyháztól, a régi katolikus temetőben található barokk kápolnáig.
⛪Mesélünk a székesegyházról, a Szent József Gimnáziumról és a Svetits Intézetről. Megnézzük, milyen Petőfi-relikviát őríznek a Szent Anna Főplébánián, kiderül, hogy melyik katolikus családot látogatta meg Széchenyi István 1820-ban, és felidézzük a legvitézebb magyar huszár, Simonyi óbester debreceni tartózkodásának emlékeit is.
👉Túránk utolsó állomásán – a műemlék kápolna megtekintése után – bolyongunk kicsit a temetőkertben, a málladozó sírkövek között ismerős nevek után kutatva, s megfejtjük a vasúti sínek mellett álló, magányos kripta titkait.
⌚Időpont: 2026. 03. 27. 15 óra
👉Gyülekező: Szent Anna-székesegyház előtt (Szent Anna u. 15.)
⏳A séta időtartama: 120 perc
♦️A sétát vezeti: Bécsiné Kléri Ágota könyvtáros és Új Judit helytörténet-kutató
💰Részvételi díj: 3.000,- forint (a helyszínen készpénzben fizetendő)
🙋♂️Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi e-mail címen: [email protected]
Advertisement
Event Venue
Szent Anna-székesegyház, Szent Anna utca 15, Debrecen 4024, Magyarország, Debrecen, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






