Advertisement
Koncertszínház egy részben – A Múzsák Teátruma, a Híd Kulturális Alapítvány, a Boráros Színház és a Forrás Produkció előadádása.Platón Szókratész védőbeszéde című műve mindig aktuális. Erény, erkölcs, érvelés és filozófia tekintetében aktuálisabb nem is lehetne. Maga Szókratész (Kr. e. 470 – Kr. e. 399) soha semmit nem írt le, nem alapított iskolát, hanem sétálva, beszélgetve vezette rá céltudatos módszerével hallgatóit az erkölcsi igazságok felismerésére. Ellenzői azzal vádolták,hogy rossz hatással van a fiatalokra.
Szókratész híres mondása volt: Gnoti se auton – Ismerd meg önmagad!
A Múzsák Teátruma, a Híd Kulturális Alapítvány, a Boráros Színház és a Forrás Produkció együttműködésében készült előadás négy prózai és öt zenei tételből áll. A zene ugyanolyan hangsúllyal jelenik meg a darabban, mint a prózai megszólalások. Nemcsak szolgálója az előadásnak, hanem önálló etűdként tükrözi a zeneszerző lélekállapotát, amelyet Szókratész gondolatai idéznek elő.
Előadják:
Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész
Varga Gábor, zongoraművész
Szerkesztette: Pataki András
Zenemű: Varga Gábor
Művészeti munkatárs: Petrécs Anna
Rendező: Pataki András, Jászai-díjas
A program hossza: kb. 60 perc
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Bajor Gizi Közösségi Ház (Kőröshegyi út 1.)
Időpont: 2026. aug. 28. (P) 20:30
További információ, jegyek: https://kultkikoto.hu/musor/szokratesz-vedobeszede-260828/
A szervezőkről: kultkikoto.hu
Advertisement
Event Venue
Bajor Gizi Közösségi Ház Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1, Balatonföldvár 8623, Magyarország, Siofok, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






