Advertisement
A népszerű Sababa 5 zenekar azonnal magával ragadó instrumentális zenét játszik – közel-keleti pszichedéliát, mediterrán-arabos hangulatokat, afro-funkot és diszkós grúvokat keresztezve.A 2016-ban alakult izraeli zenekar a helyi afrobeates, afro-funkos, világzenei színtér ismert zenészeiből jött létre, koncertek, kislemezek, klipes dalok után 2022-ben jelent meg bemutatkozó EP-je és albuma, amit 2023-ban követett a még jobban fogadott Aspan című második lemez, és amit 2024 nyarán követ a japán Yurikával közös harmadik album. A zenekar első magyarországi koncertjén tud tehát színes alapanyagból válogatni, és a program már csak azért is kihagyhatatlan, mert az este első felében mutatja be első nagylemezét Saïd Tichiti új formációja, a Saïd Chalaban, amely marokkói gnawát keresztez dubbal, funkkal, pszichedéliával.
=========================
◖ Sababa 5 ◗
A Sababa 5 zenészei olyan izraeli zenekarokban, előadókkal játszottak már korábban is, mint Gili Yalo, Ester Rada, a Tigris vagy épp a Hoodna Orchestra. A sokféle hatásból építkező zene egy jól felismerhető „sababás” hangzássá áll össze, amiben a grúvoké a főszerep, és a fő ihlető forrás a hatvanas-hetvenes évek helyi beat-zenekaraitól (lehakot ketzev-színtér) ered, akik a kelet és a nyugat hangzásait kombinálták. Pszichedelikus grúvjaik, fülbemászó dallamaik előtt leborult a világ, élőben igazán sodróak és lelkesítőek.
=========================
◖ Saïd Chalaban lemezbemutató ◗
2022-ben új fejezet nyílt Saïd Tichiti zenei életében: új néven, új hangzással, új alkotótársakkal megy tovább a több mint két évtizede megkezdett úton. Friss, Saïd Chalaban nevű projektjében az ősi gnawa, shaâbi és hasszáni dalok találkoznak olyan nyugati zsánerekkel, mint a dub, a funk vagy a pszichedelikus rock. Ezen modern műfajok esztétikájának megidézésével, valamint az improvizációnak és a kísérletezésnek is teret hagyva tereli új horizontok felé az ősi sivatagi hagyományokat.
A Chalaban után tehát most Saïd Chalaban néven a Manaky nevű dub-reggae zenekar tagjaival és a Jü gitárosával alapított új formációja 2023 végén mutatkozott be egy négyszámos EP-vel, ez a mostani koncert lesz a debütáló nagylemez élő bemutatása.
Saïd Marokkó déli részén született berber anya és fekete-afrikai apa gyermekeként. 1998-ban érkezett Magyarországra, ahol egy évvel később helyi zenészekkel megalapította Chalaban nevű zenekarát. A Chalaban zenéje szervesen elegyítette az afro-arab és a közép-európai zenei hatásokat és hangszerelési megoldásokat. 20 éves fennállásuk alatt kiadtak hat lemezt, számos koncertet játszottak Magyarországon, Európában és Marokkóban, és rendkívül sokat tettek a különböző marokkói zenei műfajok magyarországi és közép-európai népszerűsítéséért. Az időszak megkoronázásaként pedig egy rendkívül sikeres egyhónapos turnét folytattak le Észak-Amerikában. Said a Chalaban mellett Tariqa nevű másik zenekarával az afro-arab transzzenét, a gnawát játssza nemzetközileg is nagy érdeklődéssel.
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem
📅 Időpont: 2024. október 2. 19:30
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/sababa-5-isr-said-chalaban-marhun-lemezbemutato
Teltházas koncerteknél azt javasoljuk, hogy nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén. Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak az események beszélgetésében. Ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot, ahonnan a vásárolt jegyetek biztosan megérkezik!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Magyar Zene Háza, Városliget,Budapest, Hungary
Tickets