Advertisement
Tisztelt jegyvásárlók! A Jazzfest Budapest szervezői elkötelezettek az iránt, hogy a műfaj hazai kiválóságait felemeljék a nemzetközi szintre. Ezért mindig törekszünk arra, hogy koprodukciók esetében azonos fellépti díjat kapjanak, mint a külföldi zenészek.
Ez így történt a Richard Bona & Snétberger Ferenc koncert esetében is, amin hónapokon keresztül dolgoztunk, tárgyaltunk, hogy létrejöhessen. Szeptember elején mindkét féllel megállapodtunk, szeptember 15-én nagy örömmel bejelentettük a koncertet.
Ezen a héten, azaz egy hónappal a megállapodást követően Snétberger művész úr bejelentette, hogy a megállapodott összeg dupláját kéri a fellépésért, ami egyúttal Richard Bona fellépti díjának (ami nem mellesleg az utazási költségét is tartalmazza) a kétszerese. Ezt sem morális, sem pénzügyi okokból nem vállalhatjuk, ezért fájó szívvel, de a koncertet le kell mondanunk.
Mivel az egész fesztivált nonprofit alapon működtetjük, sem a kurátorok, sem a szervezők nem kapnak honoráriumot a munkájukért, így ez komoly anyagi problémát is jelent az egész fesztivál szempontjából, mivel a már eladott jegyek után az Áfát be kell fizetnünk napokon belül. Ezért arra kérjük önöket, hogy támogatásként a jegyvisszaváltás helyett fogadjanak el a jegyük értékével azonos kupont, amelyet bármelyik a fesztivál programjában szereplő koncertre szóló jegy vásárlására felhasználhatnak.
Megértésüket és segítségüket köszönjük.
Kleb Attila fesztiváligazgató
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Erkel Színház, II. János Pál pápa tér 3, Budapest 1081, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.



![Dear Deer [FR] @Szimpla](https://cdn-ip.allevents.in/s/rs:fill:500:250/g:sm/sh:100/aHR0cHM6Ly9jZG4tYXouYWxsZXZlbnRzLmluL2V2ZW50czIvYmFubmVycy9lZmZhMmEyMmY2NTg3NTQ2Yjc5NDAxNjkyYzRjNDY0ZmQyMWYyOGEwNDA4NWU5MzIwOTRjYmM3N2UzYjg5Mzc3LXJpbWctdzEyMDAtaDYyOC1kYzQ3MTYxNi1nbWlyP3Y9MTc1ODcwNTQ3NQ.avif)







