Advertisement
◖ Ramazuri – Program az egész családnak ◗Hajdanán bizony más zenét hallgattak az emberek. Mármint tényleg régen, mondjuk háromszáz évvel ezelőtt. Akkor még minden más volt! Nem voltak zenelejátszó eszközök, ennélfogva jóval kevesebbszer hallhattak hangszereket az emberek. Igazán rendkívüli alkalomnak számított a zenehallgatás! Azóta persze sok minden megváltozott: nemcsak a zenehallgatás szokása, de a hangszerek, az előadás módja és a zene szerepe is. Rendhagyó Ramazurinkon arra teszünk egy kísérletet, hogy visszarepüljünk ezekbe a rendkívüli időkbe. A siker érdekében Magyarország legnagyszerűbb régizenei együttesével, a Haydneummal fogtunk össze, akik nemcsak szerelmesei ennek a muzsikának, de pontosan tudják hogyan hiteles megszólaltatni, mit érdemes belőle megmutatni. Nagysikerű sorozatunk, a RAMAZURI-hoz méltóan pedig az épület legkülönbözőbb pontjain lehet majd megismerkedni a kor szokásaival, hangszereivel, zenéivel játékokon, különböző foglalkozásokon keresztül. És aki több helyszínt is meglátogat, talán nemcsak egy kis ajándékkal lehet gazdagabb, hanem a régmúlt idők zenéinek szeretetével is!
=========================
◖ MENETREND ◗
Arany színű karszalag esetén 10:40-re várunk a koncertterembe, ezüst színű esetén 11:40-re! A turnusokban futó foglalkozásokhoz menetközben már nincs lehetőség csatlakozni, kérjük, válassz egy másikat, vagy várd meg a következő kezdési időpontot!
=========================
◖ FOGLALKOZÁSOK ◗
▷ Minikoncert korhű hangszereken Németh Pállal és a Savaria Barokk Zenekar tagjaival
Kezdési időpontok: 10:40, 11:40
▷ Udvari drámajáték Mészáros Beátával és Tápai Dórával
6 éven felülieknek - kezdési időpontok: 10:35, 11:35
Egy igazi velencei karnevál várja az idelátogató ifjúságot, ahol megismerkedhetnek Vivaldi mesterrel és korával! Drámajátékos módszerekkel visszarepülünk az időben, hogy elsajátítsuk a korabeli viselkedési szokásokat, megismerjük a kor emberét, köztük természetesen Vivaldi mestert. A vele való barátkozás során ismertté válik, mit jelent a ’solo’, a ’tutti’, a concerto fogalma. Zenekart alakítunk, éneklünk, és belekeveredünk mi is egy velencei karneváli forgatagba!
▷ Korabeli fajáték készítés Markó Krisztina iparművésszel
Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
▷ Kézműveskedés Bárdi Szabolcs hegedűkészítő mesterrel
Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
▷ Hangszerfelismerő Tamási Borival
Folyamatosan
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem
📅 Időpont: 2024. november 9. 10:30
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/ramazuri-a-regizene-varazsa
Teltházas koncerteknél azt javasoljuk, hogy nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén. Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak az események beszélgetésében. Ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot, ahonnan a vásárolt jegyetek biztosan megérkezik!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Magyar Zene Háza, Városliget,Budapest, Hungary
Tickets