Pál Feri Vecsésen [TELT HÁZ]

Mon, 27 Apr, 2026 at 06:30 pm UTC+02:00

Bálint Ágnes Kulturális Központ | Budapest

Fiatalok a Nemzet\u00e9rt Alap\u00edtv\u00e1ny
Publisher/HostFiatalok a Nemzetért Alapítvány
P\u00e1l Feri Vecs\u00e9sen [TELT H\u00c1Z]
Advertisement
Pál Feri - Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?
Pál Feri évek óta készül egy számára kitüntetetten fontos előadásra, évek óta gyűjti és rendezi hozzá az anyagot. Akár szebb idők járnak éppen ránk, akár nagy nehézségekkel küzdünk, mindenképpen fontos feltennünk magunknak a kérdést: úgy élek-e, ahogy érdemes? Fontos tudnunk: a legcudarabb körülmények között is élhetünk úgy, ahogy érdemes - és elvéthetjük akkor is, amikor jól megy dolgunk és a világ szemében sikeresek vagyunk. Ha nem úgy élünk, ahogy érdemes, minden eredményünk, sikerünk, teljesítményünk meg fog végül keseredni számunkra és szívünk mélyén kudarcosnak érezzük majd magunkat. De honnan tudjuk, hogyan érdemes valójában élnünk - és miként juthatunk el oda? A kérdésre Pál Feri eddigi egyik legfontosabb előadásában igyekszik válaszolni.
Pál Feri egy római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, motivációs előadó, író, aki arra tette fel az életét, hogy segítsen másokon, útmutatásával könnyítsen az emberek életén, a személyes lelki egyensúly megtalálásában. Előadásaira jellemző egyrészt a komoly szakirodalmi háttér, másrészt a stand-up comedyből is ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus, ezért vallástól függetlenül minden érdeklődő embert rögtön magával ragad!
Gyere el és hallgasd meg személyesen is!
Kapunyitás: 18:00
Előadás kezdés: 18:30
Az ülőhelyek elfoglalása az érkezés sorrendjében történik.
Advertisement

Event Venue

Bálint Ágnes Kulturális Központ, Mazsola Játszóház, Vecsés 2220, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Discover more events by tags:

Motivational in BudapestComedy in Budapest

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

TECHNO YOGALATES - Yoga & Pilates \/\/ Akv\u00e1rium Klub \/\/ \u00c1prilis 27.
Mon, 27 Apr at 06:00 pm TECHNO YOGALATES - Yoga & Pilates // Akvárium Klub // Április 27.

Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest)

Biztons\u00e1gpolitikai el\u0151ad\u00e1ssorozat Egy \u00faj vil\u00e1grend kialakul\u00e1sa?
Mon, 27 Apr at 06:00 pm Biztonságpolitikai előadássorozat Egy új világrend kialakulása?

Stefánia út 34-36., Budapest, Hungary, 1143

Az oszt\u00e1ly hossz\u00fa \u00e1rny\u00e9ka - k\u00f6nyvbemutat\u00f3 besz\u00e9lget\u00e9s
Mon, 27 Apr at 06:00 pm Az osztály hosszú árnyéka - könyvbemutató beszélgetés

Pázmány P. sétány 1/a, Budapest

HANG-ER\u0150-K\u00d3RUS: a k\u00f6z\u00f6s hangad\u00e1s ereje a zeneter\u00e1pi\u00e1ban \u2013 Zeneter\u00e1pi\u00e1s klub 55
Mon, 27 Apr at 07:00 pm HANG-ERŐ-KÓRUS: a közös hangadás ereje a zeneterápiában – Zeneterápiás klub 55

BMC Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtár

I. Szakcsi Lakatos B\u00e9la Nemzetk\u00f6zi Jazz Zongoraverseny
Mon, 27 Apr at 07:00 pm I. Szakcsi Lakatos Béla Nemzetközi Jazz Zongoraverseny

Budapest Jazz Club

Antal G\u00e1bor Trio - Shards of Peace
Mon, 27 Apr at 07:00 pm Antal Gábor Trio - Shards of Peace

Vigadó tér 2., Budapest, Hungary, 1051

Vil\u00e1gj\u00e1r\u00f3k \/\/ \u00dczbegiszt\u00e1n
Mon, 27 Apr at 07:00 pm Világjárók // Üzbegisztán

Jókai. / Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

CSAK J\u00d6TTEM SZ\u00d3LNI, HOGY MEGYEK I R.: Gryllus Dorka
Mon, 27 Apr at 07:00 pm CSAK JÖTTEM SZÓLNI, HOGY MEGYEK I R.: Gryllus Dorka

Dugattyús

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events