Advertisement
Szigetszentmiklóson, a Ráckevei Duna partján létezett egy hely, amely generációk számára jelentett nyarakat, szerelmeket, zenét, szabadságot és menedéket: az Árpád strand és a Halászkert. A dokumentumfilm ennek a mára eltűnt, mégis élő emlékezetű helynek állít emléket, miközben több mint egy évszázad magyar társadalom- és kultúrtörténetét idézi meg.A történet a jazzkorszak polgári világától indul, végigvezet a beat- és a disco korszak évtizedein, majd elérkezik a rendszerváltás utáni „vadkeleti” kilencvenes évekig. A személyes visszaemlékezésekből kirajzolódik egy különleges dunaparti mikrovilág, amely hű lenyomata volt az adott korok hangulatának, vágyainak és változásainak.
A film megszólalói humoros, olykor megrendítő történeteken keresztül idézik fel a hely szellemét és azokat az emberi sorsokat, amelyek összefonódtak az Árpád stranddal és a Halászkerttel. Az archív emlékek és a különleges folyóparti táj atmoszférikus képei együtt teremtenek nosztalgikus, mégis eleven időutazást.
A történeteket a narrátor személyes kötődése fogja össze, aki nem kívülállóként, hanem érzelmileg érintett tanúként vezeti végig a nézőt ezen az elveszett világon. A filmben helyi és a térséghez kötődő ismert szereplők is megszólalnak, többek között Pelsőczy László, valamint a Pál Utcai Fiúk jelenlegi és egykori zenészei.
A film állami és piaci szponzoráció nélkül készült el.
A szigetszentmiklósi Nádasdy moziban kerül sor az Emlékek a partról c. dokumentumfilm magánvetítésére, mindenkit szeretettel várunk.
Időpont: 2026.06.05 20:00
Jegyár (a mozi díja): 2000 Ft (helyben, a pénztárban fizetendő, készpénzben). A helyek érkezési sorrendben foglalhatók el.
Kérjük, hogy aki biztosan részt venne az eseményen, az "Ott leszek" opciót válassza, így fel tudjuk mérni a szükséges kapacitást.
Advertisement
Event Venue
Nádasdy Filmszínház, Szilágyi Lajos utca 8, Szigetszentmiklós 2310, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











