Advertisement
📍Helyszín: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2. Testőrpalota, VetítőteremAz Exhibition on Screen sorozat 2020-ban született része Michelangelo, a híres szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát mutatja be.
A film egy különleges utazás, amelynek során a nézők felfedezhetik Firenze, Róma és a Vatikán kápolnáit és múzeumait, valamint több európai szalont, s így megismerhetik Michelangelo viharos életét. Dokumentumfilmünk részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain, részben pedig művészi hagyatékán keresztül mutatja be a karizmatikus, egyben rejtélyes művészt.
Részletekbe menően megismerhetjük belőle Michelangelo művészetét és alkotói folyamatát a carrarai kőfejtőktől (ahonnan az általa használt márvány származott) egészen a legújabb technológiákig, amelyekkel a műveit vizsgálják. A filmben szerepelnek a Rotschild-bronzok néven ismert lenyűgöző szobrok is, melyeket több mint egy évszázadig tartó vita és kutatás után végül 2015-ben nyilvánítottak Michelangelo alkotásainak.
A filmben megszólalnak többek közt műkritikusok, mint Martin Gayford és Jonathan Jones, Arnold Nesselrath professzor, művészettörténész, a Vatikáni Múzeum korábbi igazgatója, valamint a kortárs képzőművészek közül Tania Kovats.
A forgatás többek közt a firenzei Buonarroti-házban, a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a Vatikánban található Szixtusz-kápolnában folyt. A gyönyörű helyszínek és Michelangelo nagy felbontásban látható művei lélegzetelállító látványt nyújtanak
Rendezte: David Bickerstaff
Színes, feliratos, 90 perces brit képzőművészeti dokumentumfilm
Megjelenés: 2024.11.28
Korhatár: 12
Forgalmazza a Pannonia Entertainment
Advertisement
Event Venue
Várkert Bazár, Ybl Miklós tér 4, Budapest 1013, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.







