Metronóm Jazz Klub: Oláh Krisztián Quartet

Thu, 05 Mar, 2026 at 08:00 pm UTC+01:00

Major utca 21., Pécs, Hungary, 7626 | Pecs

E78
Publisher/HostE78
Metron\u00f3m Jazz Klub: Ol\u00e1h Kriszti\u00e1n Quartet
Advertisement
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
Oláh Krisztián Artisjus-, Junior Prima- és kétszeres Orszáczky-díjas zongoraművész, zeneszerző pályája „rakétaként lőtt ki”. 17 éves korában elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz-verseny szólista díját, illetve nagy sikerrel szerepelt az elkövetkezendő években számos európai versenyen Angliában, Litvániában és Hollandiában. Mindössze 20 éves volt, amikor a Montreux-i Jazz Fesztiválon harmadik helyezést ért el, aminek hozományaként részt vehetett egy kéthetes akadémiai képzésen, ahol olyan – a jazz világában meghatározó – zenészekkel koncertezhetett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel vagy Joe Sanders. A következő években Junior Prima-, Creative Art -, Orszáczky- és a Gramofon Díj nyertese, 2018-ban ő volt az első magyar jazz-zongorista, aki a Thelonious Monk Institute nemzetközi zongoraversenyének washingtoni döntőjébe jutott.
2017-ben és 2022-ben is elnyerte az Orszáczky-díjat, 11:11 című darabját 2020-ban a Müpa zeneműpályázatán díjazták. 2022-ben és 2025-ben Artisjus-díjat, 2023 februárjában a Cziffra Fesztivál Kreatív Művész díját érdemelte ki munkásságával. 2021 szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékének oktatója.
Kimagasló zenei tehetsége már nagyon fiatalon megmutatkozott. A családi közeg, amelyben felnőtt, inspiráló és mindenben támogató volt számára, hogy képességeinek megfelelően tanulhasson, aminek igen korán meg is lett a gyümölcse.
Zenéjének fontos részét képezik úgy a klasszikus zenei elemek és kompozíciós technikák, mint a kortárs jazz improvizatív sodrása és absztrakt ritmikája. Fő zenei motivációja e két zenei világ minél szervesebb kapcsolódása és szintézise, egy dinamikus, élő kortárs zenei világ megformálásának igényével.
Saját formációi mellett tagja többek között a Nagy Emma Quintet, a Daveform Quintet és a Coltrane Legacy alkotóműhelyeknek, és rendszeresen dolgozik együtt alkalmi projektekben a magyar zenei élet vezető művészeivel.
Oláh Krisztián Quartet
Saját zenekara, a Quartet Krisztián a legfontosabb zenei projektje, és ez érződik is azon az atmoszférán, amit muzsikustársaival (Oláh Kálmán – szaxofon, Gyányi Marcell – nagybőgő, Serei Dániel – dob) képes megteremteni. Mindamellett, hogy a zenekar programja Krisztián saját szerzeményeire épül, a tagok mind nagyszerű improvizatőrök is. A produkció szerves részét képezi a spontán és kollektív improvizáció, amely magában hordozza napjaink szellemiségét és zenei eszköztárát, ezáltal friss és komplex hangzásvilágot formálva a zenekarnak.
Zenéről és zeneszerzésről való gondolkodásmódját alapjaiban változtatta meg, amikor 2020-ban elkezdett a Zeneakadémián zeneszerzést tanulni. A debütáló At the back of my mind (2020)-hoz képest a Crescendo (2022) anyaga, fejlődési fázisának egy fontos lenyomata, ahogy az impulzív ösztönös írásból a tudatosság felé fordul. Harmadik nagylemezük Music for 24/7 címmel 2023-ban tavaszán jelent meg. A Crescendót követő album különlegessége, hogy közreműködik rajta Nagy-Britannia egyik emblematikus fúvós szekciója a TRYPL Horns (Ryan Quigley, Paul Booth, Trevor Mires). Az új anyagot a Quartet ebben a kibővített, héttagú felállásban mutatta be teltház előtt a Magyar Zene Házában.
Negyedik, Persopectives of Verve című szerzői albumát 2024 őszén rögzítette, melyen
érzékelhető erőteljes elmélyedése a klasszikus- és kortárs komolyzenében, zeneszerzésben, mely elsősorban a kompozíciók formájában, az előadásmód és az improvizációk strukturáltságában érhető tetten.
“A negyedik album zenéje egyszerre foglalkozik az alkotói “drive” formáival és perspektíváival, az intertextualitás és “vendégszövegek”, átdolgozás, interpretáció és improvizáció kérdésével, vagy egyszerűen “dzsessz-zenészség” attitűdjével, határaival és lehetőségeivel - saját nézőpontból.
A POV: Perspectives of Verve kompozíciói szvit-szerűen kapcsolódnak össze, saját darabok és szabad átvezetők, intermezzo-k váltakoznak. Elmosódnak a határok
vagy épp a kontrasztok domborodnak ki jobban? Lehet inspiráló a hatalmas zaj, vagy bénító a csend? El tudunk mélyedni egy hosszabb folyamatban miközben a legtöbb inger kb. 90 másodperc terjedelemben ér minket?”
Oláh Kálmán – szaxofon
Gyányi Marcell – nagybőgő
Serei Dániel – dob
Oláh Krisztián – zongora
Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap, Hangfoglaló program támogatásával.
Advertisement

Event Venue

Major utca 21., Pécs, Hungary, 7626, Major utca 21, Pécs 7626, Magyarország, Pecs, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Pecs

A K\u00e9pek \u00daj Korszaka - A Fot\u00f3t\u00f6rt\u00e9net
Thu, 05 Mar at 06:00 pm A Képek Új Korszaka - A Fotótörténet

Széchenyi tér 7-8., Pécs, Hungary, 7621

Ag\u00e1rdi Szilvia \u00e9s L\u00e1szl\u00f3 Attila Sz\u00edvhangok Duettest - MOH\u00c1CS
Thu, 05 Mar at 07:00 pm Agárdi Szilvia és László Attila Szívhangok Duettest - MOHÁCS

Selyemgyár Kulturális Negyed

Brecht: A j\u00f3 ember Szecsu\u00e1nb\u00f3l
Thu, 05 Mar at 07:00 pm Brecht: A jó ember Szecsuánból

Zsolnay Vilmos út 16., Pécs, Hungary, 7621

Hitted volna? \/\/ ESCARGO SZOBASZ\u00cdNH\u00c1Z
Thu, 05 Mar at 07:00 pm Hitted volna? // ESCARGO SZOBASZÍNHÁZ

7633, Pécs Endresz György utca 2/b, Pécs, Hungary, 7633

\u00daJ ID\u0150PONT! - 03.05. h\u00e9tnyolcad , support: Anqaa @Szabadkik\u00f6t\u0151
Thu, 05 Mar at 07:30 pm ÚJ IDŐPONT! - 03.05. hétnyolcad , support: Anqaa @Szabadkikötő

Király utca 64, Pécs, Hungary, 7626

Kurzus T\u00e1szler Melind\u00e1val \u2013 \u00daton a szabadidom\u00edt\u00e1s fel\u00e9 (is)
Fri, 06 Mar at 10:00 am Kurzus Tászler Melindával – Úton a szabadidomítás felé (is)

Hársfa utca, Hrsz. 066/2, Bükkösd, Hungary, 7682

K\u0151halmi Zolt\u00e1n \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estje Domb\u00f3v\u00e1ron! Mv. Csenki Attila
Fri, 06 Mar at 06:00 pm Kőhalmi Zoltán önálló estje Dombóváron! Mv. Csenki Attila

Dombóvári Művelődési Ház

FELEJTHETETLEN \/\/ ESCARGO SZOBASZ\u00cdNH\u00c1Z
Fri, 06 Mar at 07:00 pm FELEJTHETETLEN // ESCARGO SZOBASZÍNHÁZ

7633, Pécs Endresz György utca 2/b, Pécs, Hungary, 7633

Spinal Dawn  I  Szab\u00f3 Buda Val\u00e9r \u00f6n\u00e1ll\u00f3 ki\u00e1ll\u00edt\u00e1s\u00e1nak megnyit\u00f3ja
Fri, 06 Mar at 07:00 pm Spinal Dawn I Szabó Buda Valér önálló kiállításának megnyitója

Király u. 1., Pécs, Hungary, 7621

V\u00e1gt\u00e1z\u00f3 Halottk\u00e9mek, Itinera \/\/ P\u00e9csi Est
Fri, 06 Mar at 07:30 pm Vágtázó Halottkémek, Itinera // Pécsi Est

Pécsi Est

Pecs is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Pecs Events