Memórialabor

Mon, 04 May, 2026 at 11:00 am UTC+02:00

Óbudai Zsinagóga | Budapest

zsidoprogramok.hu
Publisher/Hostzsidoprogramok.hu
Mem\u00f3rialabor
Advertisement
„Az emlékek olyanok, akár az agysejtek között tekergő ösvények. A jól kitaposott út megmarad,
ahol csak néhányszor jártunk, ott az út újra benő, és végleg eltűnik.” Anders Hansen: Edzett agy
A memóriatréning elsősorban az 50 év fölöttiek számára kidolgozott „mentális aerobik”, amelynek célja az agy kognitív működésének, a memóriának és koncentrációnak edzésben tartása, frissítése, javítása.
A program minden korosztály számára nyitott.
Janzsó Éva 2016 óta tart memóriatréninget, elsősorban a 60 év feletti
korosztály számára, de tanfolyamainak egyre gyakoribb résztvevői az ötvenes korosztály képviselői.
Hiszen már 50 felé közeledve is egyre gyakrabban szembesülhetünk azzal, hogy nem jutnak eszünkbe szavak, nevek, mikor és merre jártunk, kivel találkoztunk, hova tettük, bezártuk, elzártuk, kihúztuk, kikapcsoltuk… a mit is…?
Ugye ismerős? Miért is van mindez? Mi történik velünk?
A kor előrehaladtával lassul az agyműködés, a tárolt információk előhívásához több időre van
szükség, mint korábban. Az idő múlása legnegatívabban a gyors válaszadásért felelős agyi területeket befolyásolja.
Mi is a memóriatréning?
A memóriatréning, egyfajta mentális aerobik, melynek célja az agy kognitív működésének edzésben
tartása, javítása játék-orientált gyakorlatokkal, az emlékezet, a koncentrációképesség, a beszéd, a
figyelem, a logikus gondolkodás, a gondolkodási sebesség hatékony javítása, fejlesztése.
A mentális gyakorlatok javítják a kognitív működést, védik az agyat, a sejtek közötti kapcsolatok
erősítésével. A feladatok és a gyakorlatok egyénileg és közösségben is végezhetők, igazodva a résztvevők teljesítményéhez és igényeihez.
Akik rendszeresen trenírozzák magukat, szellemileg frissebbek lesznek azoknál, akik minderre nem
fordítanak elegendő figyelmet.
A kor előrehaladtával különösen fontos több figyelmet szentelnünk magunkra hiszen, ha nem tartjuk
edzésben a memóriánkat, akárcsak izmaink esetében, a „csavarok berozsdásodnak”, utat engedve az esetleges szellemi leépülésnek.
Nem egymásra épülnek az alkalmak, bármikor lehet csatlakozni.
Várjuk vissza a korábbi memórialaborosokat is!
Advertisement

Event Venue

Óbudai Zsinagóga, Lajos utca 163.,Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

Tori Amos - In Times of Dragons EU Tour - Budapest
Sun, 03 May at 08:00 pm Tori Amos - In Times of Dragons EU Tour - Budapest

Erkel Színház Budapest

Thomas Ad\u00e8s, Alexandru Bota \u00e9s Matthew Hunt kamaraestje
Sun, 03 May at 09:00 pm Thomas Adès, Alexandru Bota és Matthew Hunt kamaraestje

Régi Zeneakadémia - LFZE

Yoga With The Moon-teliholdas j\u00f3ga \u00e9s teremt\u0151 medit\u00e1ci\u00f3 a Holdon
Sun, 03 May at 09:00 pm Yoga With The Moon-teliholdas jóga és teremtő meditáció a Holdon

Vincent Hall - Budapest

Sz\u00fclet\u00e9s Hete Gy\u00f6mr\u0151 2026
Mon, 04 May at 09:00 am Születés Hete Gyömrő 2026

Gyömrő Városi Könyvtár

B\u00d6LCS\u00c9LET NAPJA 2026
Mon, 04 May at 10:00 am BÖLCSÉLET NAPJA 2026

ELTE Bölcsészettudományi Kar

TEST\/NEVEL\u00c9S \u2013 t\u00e1nc.m\u0171v\u00e9szet.pedag\u00f3gia.
Mon, 04 May at 01:00 pm TEST/NEVELÉS – tánc.művészet.pedagógia.

Kis Rókus utca 16-20, Budapest, Hungary, 1024

BPBW 2026 | Budapest Beer Week
Mon, 04 May at 02:00 pm BPBW 2026 | Budapest Beer Week

Dürer Kert

Sterner Andr\u00e1s klarin\u00e9t MA diplomakoncertje
Mon, 04 May at 04:00 pm Sterner András klarinét MA diplomakoncertje

Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Diafilm klub - A N\u00e9gysz\u00f6glet\u0171 Kerek Erd\u0151 lak\u00f3i
Mon, 04 May at 05:00 pm Diafilm klub - A Négyszögletű Kerek Erdő lakói

Róder Imre Városi Könyvtár

Szolidarit\u00e1s hat\u00e1rok n\u00e9lk\u00fcl - Lapbemutat\u00f3
Mon, 04 May at 05:00 pm Szolidaritás határok nélkül - Lapbemutató

Bem rakpart 28., Budapest, Hungary, 1011

J\u00f3gaoktat\u00f3i alapk\u00e9pz\u00e9s indul
Mon, 04 May at 06:00 pm Jógaoktatói alapképzés indul

Szegfű utca 2., Budapest, Hungary, 1028

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events