Advertisement
Mozgásos-bábos drámafoglalkozás kicsiknek(Kb 2 évestől 4-5 éves korig)
Ugrálj, táncolj, mássz hegyet, hemperegj, lesd meg a manókat, gurulj le a dombról, sétálj, énekelj, szaladj Mangó cicával!
Ezen a kicsiknek szóló drámafoglalkozáson Mangó cica segít a történetek létrehozásában. Mozgásban az élet – ez a mondat a kicsikre különösen igaz 😊 Mivel a bábozás is mozgásra épül, ezért ez a technika rendkívül jól alkalmazható a mozgásos foglalkozások során.
A bábokkal történő mesedramatizálás, verselés, énekelgetés kiemelkedően fejleszti a gyermek beszédkészségét, valamint fantáziáját, gondolkodását is. A gyermekeknél a mozgásos komponensek nagyon erősek, a sajátjukkal rokon mozgásokra pedig kiemelten jól reagálnak. Szívesen utánozzák, próbálgatják a különböző mozdulatokat, mozgássorokat hajtanak végre a báb hatására, vagyis motiválttá válnak általa.
A foglalkozások alkalmával a gyerekek egyre közelebbi kapcsolatba kerülnek a bábbal, azaz Mangó cicával, akinek 'bőrébe bújva' saját érzéseikről, élményeikről is nyitottabban kommunikálhatnak.
A játékok a testünkön kívül a képzeletünket is megmozgatják, amit a különböző autentikus és feldolgozott világzenék segítenek még magasabban szárnyalni.
A foglalkozások során a mozgás, a képzelet és a zene segítségével a gyerekek olyan képességei fejlődnek, mint a mozgás koordináció, szem-kéz, szem-láb koordináció, koncentrációs készség, finommotorika, téri tájékozódás, ritmusérzék, kifejezőkészség, kommunikáció, együttműködés.
Foglalkozás hossza: 45-50 perc
Foglalkozás vezetője: Bisztricsány Linda - drámapedagógus
Foglalkozás díja: 3500,-Ft / alkalom
Lindáról:
„2006 óta foglalkozom gyerekekkel: óvodapedagógusként és drámapedagógusként zenés, mozgásos drámafoglalkozásokat tartok óvodákban, bölcsődékben, játszóházakban, családi központokban, sokfelé az országban, a világban.
10 évig az Apró Színház tagjaként dolgoztam színészként és drámapedagógusként. Különböző kultúrák meséit dolgoztuk fel műhelymunka formájában, kutattunk, táncolni, énekelni tanultunk, és előkészítő-feldolgozó foglalkozásokat tartottunk az előadásokhoz.
Most a sok év alatt összegyűlt élményeimet, tapasztalataimat szeretném a dráma, mese, képzelet, zene segítségével megosztani veletek, és játékba hívni Titeket!”
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Keleti Károly u. 11/a, Budapest, Hungary