Advertisement
Az idén 40 éve alapított, legendás Makám zenekar évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai világzenei életnek. Akkor kezdtek el világzenét játszani, amikor ez a fogalom még épp hogy csak megszületett. A tradíciók ismeretében és azokat tiszteletben tartva írtak modern zenét, olyan dalokat, amelyeket ma is több generáció énekel. Munkásságukat két tucat lemez fémjelzi; 2019-ben kiadott, Budapest éjszakája szól címet viselő lemezükkel Ady Endre előtt tisztelegtek, akinek költészete új műfajok felé fordította a zenekar vezetője, Krulik Zoltán zeneszerző-szövegíró figyelmét. Ezen az exkluzív koncerten a Makám megidézi történetének teljes 40 évét: az első szettben a hangszeres, a másodikban pedig Magyar Bori közreműködésével a zenekar vokális korszakának kincsestárában mélyedhetünk el.Közreműködik:
Magyar Bori - ének
Rácz Gabriella - hegedű
Juhász Endre - oboa
Eredics Dávid - szaxofon, kaval
Krulik Zoltán - gitár
Boros Attila - basszusgitár
Keönch László - dob, udu, derbuka, cajon
A koncert a NKA támogatásával, a Hangfoglaló program keretében valósul meg.
Jegyek 3000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
Founded 40 years ago and led by composer and lyricist Zoltán Krulik, the legendary band Makám has been a key player in the Hungarian world music scene for decades. They started playing world music at a time when the term was just being born. They wrote modern music with knowledge of and respect for tradition, songs that are still known and sung by generations. Their work is also testified by two dozen albums; their 2019 release, Budapest Night Speaks, was a tribute to Endre Ady, whose poetry turned Zoltán Krulik's attention to new genres. In this unique concert, Makám will evoke the full 40 years of its history: in the first set, the band takes us back to its instrumental era, then, joined by Bori Magyar, immerses in their rich collection of vocal songs.
Featuring:
Bori Magyar - vocals
Gabriella Rácz - violin
Endre Juhász - oboe
Dávid Eredics - saxophone, kaval
Zoltán Krulik - guitar
Attila Boros - bass guitar
László Keönch - drums, udu, derbuka, cajon
Tickets are available for 3000 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Opus Jazz Club, Mátyás utca 8,Budapest, Hungary
Tickets