Kurátori tárlatvezetés a Halász-kastélyban

Sat, 21 Mar, 2026 at 11:00 am UTC+01:00

Halász-kastély, Kápolnásnyék | Szekesfehervar

Hal\u00e1sz-kast\u00e9ly, K\u00e1poln\u00e1sny\u00e9k
Publisher/HostHalász-kastély, Kápolnásnyék
Kur\u00e1tori t\u00e1rlatvezet\u00e9s a Hal\u00e1sz-kast\u00e9lyban
Advertisement
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét egy kivételes tárlatvezetésre invitáljuk Önöket!
2026. március 21-én, szombaton 11 órától és 12.30-tól különleges tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket 2 turnusban a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállításunkba. A program során Dr. Felföldi Szabolcs régész, egyetemi adjunktus, a tárlat kurátora vezeti végig a látogatókat a kiállításon, betekintést nyújtva az agyaghadsereg felfedezésének történetébe, az első kínai császár korába, valamint a kiállítás létrejöttének szakmai és tudományos hátterébe. A rendhagyó tárlatvezetés kivételes alkalmat kínál arra, hogy a résztvevők hiteles forrásból mélyebb ismereteket szerezzenek a világ egyik legjelentősebb régészeti leletegyütteséről, és annak kulturális, történeti jelentőségéről.
A rendezvény kastélybelépővel látogatható.
Kérjük, részvételi szándékukat előre jelezzék az [email protected] e-mail címen a választott időpont megjelölésével.
Amennyiben az első, 11 órai kezdetű tárlatvezetésre megtelik a jelentkezés, csak a 12.30-kor kezdődő vezetésre tudnak bejelentkezni.
Advertisement

Event Venue

Halász-kastély, Kápolnásnyék, Kazinczy utca 21, Kápolnásnyék 2475, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Szekesfehervar

H\u00fasv\u00e9ti koncert - Bach: J\u00e1nos-passi\u00f3
Fri, 20 Mar at 06:00 pm Húsvéti koncert - Bach: János-passió

Székesfehérvár Budai Úti Református Gyülekezet

OSZVALD MARIKA: A t\u0171zr\u0151l pattant - OPERETTG\u00c1LA - SZ\u00c9KESFEH\u00c9RV\u00c1R
Fri, 20 Mar at 07:00 pm OSZVALD MARIKA: A tűzről pattant - OPERETTGÁLA - SZÉKESFEHÉRVÁR

Köfém Művelődési Központ

gyuris | Feh\u00e9rv\u00e1r, Albab\u00e1r
Fri, 20 Mar at 07:00 pm gyuris | Fehérvár, Albabár

Albabar

KFT - Siker, p\u00e9nz, n\u0151k, csillog\u00e1s
Fri, 20 Mar at 08:00 pm KFT - Siker, pénz, nők, csillogás

Petőfi Kultúrtanszék

FCI Obedience vizsga
Sat, 21 Mar at 09:00 am FCI Obedience vizsga

TóParty Kutyasuli Gárdony & Sukoró

H\u00fasv\u00e9tv\u00e1r\u00f3 Ny\u00e9ki Kincsek Piaca
Sat, 21 Mar at 02:00 pm Húsvétváró Nyéki Kincsek Piaca

Nyéki sör

\u00daJ ID\u0150PONTBAN: Befogad\u00f3 Mikromobilit\u00e1s I. - N\u0151i szempontok a v\u00e1rostervez\u00e9sben
Sat, 21 Mar at 03:00 pm ÚJ IDŐPONTBAN: Befogadó Mikromobilitás I. - Női szempontok a várostervezésben

Gárdonyi Géza utca 34-38, Agárd, Hungary, 2484

Gyertya\u00f6nt\u0151 & F\u00fcrd\u0151bomba Workshop
Sat, 21 Mar at 03:00 pm Gyertyaöntő & Fürdőbomba Workshop

Várgesztes Faluház

Zen\u00e9s k\u00f6z\u00f6ns\u00e9gtal\u00e1lkoz\u00f3 Horv\u00e1th Attil\u00e1val, a magyar rocksz\u00f6veg\u00edr\u00e1s ikonj\u00e1val
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Zenés közönségtalálkozó Horváth Attilával, a magyar rockszövegírás ikonjával

Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház

2026. \u00e9vi Borverseny
Sat, 21 Mar at 04:00 pm 2026. évi Borverseny

Alkotmány út 58., Oroszlány, Hungary, 2840

Szekesfehervar is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Szekesfehervar Events