Advertisement
Sétáljunk együtt a Bartók Béla úton, Újbuda kulturális főutcáján, ahol versekkel, szövegekkel és a Gesualdo Kamarakórus előadásában elhangzó kórusművekkel idézzük föl a lakóhelyünkhöz kötődő költőket és zeneszerzőket.Indulás a Gellért téri Cseh Tamás szobortól.
https://maps.app.goo.gl/mRvb9YWjE4zdMue9A
Karnagy: Bánó T. Barnabás
Külön köszönet: Krupanics Katalin, Gyeskó Ágnes
A projekt Újbuda Önkormányzatának támogatásával, a Bartók-negyed program keretében valósul meg.
Ez a nem mindennapi séta összekapcsolja a klasszikus _a capella_ zene szépségét a Bartók-negyed gazdag kultúrtörténetével. Hallhatunk a negyed híres lakóiról és művészeiről, mint Kosztolányi Dezső, Csontváry Kosztka Tivadar, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond, miközben a Gesualdo Kamarakórus több helyszínen megszólaltatja az ezekhez kapcsolódó többszólamú műveket.
A séta során megállunk a Gárdonyi téren, a Hadik Kávéház előtt, Kosztolányi Dezső házánál és más ikonikus helyszíneken, ahol megtudhatjuk, milyen életet éltek, milyen művek születtek itt. A zenei műsor a helyszínek hangulatához igazodik, így a séta közben lélekemelő dallamokkal tesszük még varázslatosabbá az élményt.
A program mindenki számára nyitott, aki érdeklődik a helyi kultúrtörténet és a komolyzene iránt, legyen az diák vagy felnőtt. Célunk, hogy a résztvevők ne csak helytörténeti tudással gazdagodjanak, hanem egy új zenei élménnyel is, amely közelebb hozza a klasszikus _a capella_ éneklés világát.
Várunk titeket sok szeretettel, gyertek és legyetek részesei ennek a különleges zenei időutazásnak!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Szent Gellért tér, Bartók Béla út 4, Budapest 1118, Magyarország, Budapest, Hungary