Advertisement
2024. november 26-án volt egy éve, hogy nincs már közöttünk Kozma Péter. A legtöbben a Frankhegy-bulik atyjaként ismerhettétek, illetve, mint aki Berkes Dorkával közösen a magyarországi fényfestészet alapjait fektette le monumentális vetítésekkel. Kevésbé köztudott róla, hogy fiatalon, olimpikon síelőként, idősebb korában szomatikus mesterként is tevékenykedett.Péterre emlékezünk ezen a napon a Manyiban gyertyagyújtással, egy kis kiállítással, és utána zenével-tánccal.
Gyertek el, és szóljatok mindenkinek aki ismerte, szerette, akinek sokat adott ő és az a korszak és benne a Frankhegy, mint második otthonunk! Találkozzunk, beszélgessünk, koccintsunk és táncoljunk úgy, mint rég!
A program két részből áll: kezdődik az emeleten és folytatódik lent a tánctéren…..csendességből hangoskodásba fordul.
17 órától kiállítás megnyitó, megemlékezés és gyertyagyújtás. Bevezetőt mond Üveges Krisztina művészettörténész.
Péter munkásságának a Manyi nappalijában kiállított fotókon, plakátokon, szórólapokon keresztül állítunk emléket, az előtérben az alkotások dokumentációjából és videó munkákból vetítünk.
Utána irány a tánctér!
DJ Mango
Interflug
Titusz + Korai Ütősök
A belépés ingyenes!
Szervezők: Kruczler Móni, kozma.foundation
Köszönet: Berkes Dóra, Üveges Krisztina és a közreműködő művészek
Partnerek: Manyi Kulturális Műhely, Party Archive Research Group, Inota fesztivál
Kapcsolat: [email protected]
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Margit körút 16, Budapest, Hungary, 1027