Advertisement
Bartók Béla vonósnégyesei a 20. századi zene klasszikus alkotásai. A hat műre sokan ciklusként tekintenek, annak ellenére, hogy az egyes darabok meglehetősen eltérő stílusúak és változatos körülmények között keletkeztek. Az 1. vonósnégyest – csakúgy, mint a fiatalkori Hegedűversenyt – Geyer Stefi személye ihlette. Az 1908–1909-ben komponált darab számos műzenei és népzenei hatást olvaszt magába, Beethoventől Debussyn és Regeren át az akkor frissen megismert erdélyi parasztzenéig. Az 1927-ben keletkezett 3. vonósnégyes – amely a hat mű közül a legrövidebb – teljesen más világ: Bartók egy évvel korábban kikristályosodott új stílusának, illetve Alban Berg Lírikus szvitjének hatását mutatja. A szerző a kompozíciót egy philadelphiai zeneszerzőversenyre is beküldte, ahol megosztott első díjjal jutalmazták. Szintén az Egyesült Államokhoz kapcsolódik az 5. vonósnégyes: e mesterművet Elizabeth Sprague Coolidge, a modern zene elhivatott mecénása rendelte meg. A nagyszabású, klasszikus formálású kvartett nyitotta meg az 1930-as évek második felében keletkezett nagy Bartók-kompozíciók sorát.Bartók: 3. vonósnégyes, BB 93
Bartók: 1. vonósnégyes, BB 52
Bartók: 5. vonósnégyes, BB 110
Korossy Kvartett: Korossy-Khayll Csongor, Osztrosits Éva (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Devich Gergely (cselló)
Sorozat: 4x4 – Fiatal vonósnégyesek fókuszban
Advertisement
Event Venue
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.





![Forgetaboutit [N] | Blame the Blonde | EZ Fight | Safranek - S8 Underground Club](https://cdn-ip.allevents.in/s/rs:fill:500:250/g:sm/sh:100/aHR0cHM6Ly9jZG4tYXouYWxsZXZlbnRzLmluL2V2ZW50czYvYmFubmVycy83OWJiNjhjYjE0NWZhNmI2MTY3NGU2NjY2NmZjYjFhYjdjNDM5NzNiZDU0Y2RjN2NhMWZmN2I4YWZiMGM3ZGI1LXJpbWctdzEyMDAtaDYyOC1kYzc0MzAxZS1nbWlyP3Y9MTc3Mjc1MDI2MQ.avif)





