Advertisement
Szeretettel várjuk Önöket a Viselet napunkon 10 órától 16 óráig, ezen a napon a belépés díjtalan. Ezen a napon ünnepeljük a Tájházak napját és egyben a népviselet napját is. Minden időben fontos tudnunk a múltunkat, hagyományainkat, viseleteinket, őseink mintáit, hogy tanítson minket most és megőrizhessünk belőle sokat vagy keveset a jövőre, magunknak illetve utódainknak.
A Tájházak Napjának életre hívása Szent György napjához kötődik, amely a magyar
néphagyományban a jószágok kihajtásának, valamint a pásztorok és béresek szegődtetésének jeles
napját jelentette. Az ENSZ 2026-ot a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évének nyilvánította,
csatlakozva ehhez a kezdeményezéshez, idei rendezvényünkön szeretnénk felhívni a figyelmet a
fenntartható legeltetéses állattartásra, valamint a pásztortudásra és hagyományokra, egyben ezzel
felelevenítve az első kezdeményezés fő témáját.
Bizton számíthatnak élőszavas mesemondásra, juhászra, báránykára, pörgős szoknyákra, hetyke bajszikákra, hímzésre, varrásra és pásztoros tárlatvezetésre!
A program ingyenes, de segítsenek nekünk azzal,hogy regsiztrálnak ! Link:
Hamarosan....
Advertisement
Event Venue
Lőrinc u. 1., Ócsa, Hungary, 2364, Lőrinc utca 3, Ócsa 2364, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











