Advertisement
Egynapos fókuszolás workshop – újrakezdőknek és haladóknak Ha szívesen foglalkoznál azzal, hogyan illeszthető a fókuszolás a mindennapokba, milyen eszközöket adhat az élet kihívásaiban, és hogyan válhat erőforrássá mindaz, ami benned zajlik, várunk szeretettel!
A csoportban a fókuszolás és a neurobiológia kapcsolatát járjuk körül. Megnézzük, hogyan működik az idegrendszer stresszhelyzetben, mit jelent a tolerancia ablaka, és mi történik, amikor kibillenünk belőle. Szó lesz az érzelmek szabályozásáról és integrálásáról, a bal és jobb agyfélteke szerepéről, valamint arról, hogyan segíti a fókuszolás az idegrendszeri folyamatok összehangolását és az énrészek integrált együttműködését.
A gyakorlatok során megtapasztalhatjuk, mikor billenünk ki a tolerancia ablakából, és eszközöket keresünk, amelyek segíthetnek a visszatérésben. A fókuszolást mint támogató eszközt hívjuk segítségül, együttérző, erőforrásokra építő módon, anélkül hogy „kész megoldásokat” keresnénk. Mozgást és finom mozdulatokat is bevonunk, hogy a testen keresztül is tapasztalhatóvá váljon, mi támogatja az idegrendszer megnyugvását és a jelenlétet.
Akkor tudsz csatlakozni, ha már van némi tapasztalatod a fókuszolásban:
legalább 60 óra fókuszolás csoportot végeztél,
részt vettél a 150 órás képzésben (elkezdted, vagy befejezted),
esetleg már fókusztréner vagy, vagy épp azzá válsz.
Dátum: Április 25. 9.00-18.00 (10 munkaóra)
Díj: 32.000 Ft
Helyszín: 1065 Budapest, Nagymező utca 49.
Maximális létszám: 16 fő
Csoportvezetők: Schwarcz Ágnes - mentálhigiénés szakember, kiképző fókusztréner, Certified Focusing-Oriented Therapist (The International Focusing Institute)
Gombai-Kamjén Kata - mentálhigiénés szakember, fókusztréner, fókuszolás orientált terapeuta jelölt
Jelentkezés:
[email protected],
[email protected]
Advertisement
Event Venue
Nagymező utca 49, Budapest 1065, Magyarország, Nagymező utca 49, Budapest 1065, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











