Advertisement
MIRE _SZÁMÍTS_ EGY GRUND IMPROVIZÁCIÓS KURZUSON?Az 5 alkalmas alapozó kurzusunkon arra nézünk gyakorlatokat és technikákat, hogy az erősen individualista, egyénfókuszú világban hogyan tudunk kapcsolódni, figyelni, elfogadni és egy közösségben úgy viselkedni, hogy a többiek örömmel dolgozzanak és játsszanak velünk. Mert erre tanít az improvizáció: spontaneitásra, bőkezűségre és közös gondolkodásra. Amiket egyébként az életben ösztönösen, mesterien űzünk, csak a színpadon újra kell tanulnunk.
A jelenetek világába fokozatosan merülünk el, előtte gyakoroljuk hozzájuk a kellő technikákat. A tapasztalt trénerek jelenlétében és instruálásával biztosra veheted, hogy nem lesznek kínos pillanatok, csupán olyanok, ahol a hibázást a fejlődés érdekében használjuk fel.
Színházi technikákat használunk, de nem kizárólag előadóművészeknek szól a műfaj. A magánéletben, a munkában, a színpadon vagy a kamera előtt mindig improvizálunk. A technikák elsajátítása felszabadulttá tesz, önbizalmat ad és a kommunikációs készségeidet is fejleszti.
MIRE _NE_ SZÁMÍTS EGY GRUND IMPROVIZÁCIÓS KURZUSON?
Kínos bohóckodásra, ahol nem szeretnél sem a színpadon lévő emberek, sem a jelenetet néző, szekunder szégyennel küzdő nézők helyében lenni. Nem leszel kirángatva, hogy rajta, csinálj egy vicces vagy drámai jelenetet. Nem kell részt venned önjelölt mókamesterek stand-up show-ján vagy eltévedt ripacsok melodrámájában sem. Nem fogsz kontextus nélkül váratlan, kényelmetlen vagy extrém helyzetbe kerülni, mert az improvizáció nem erről szól, hanem a fentiekről.
KIKET VÁRUNK?
Akkor is neked való a kurzus, ha jártál már impró tréningen. És akkor is különösen várunk, ha most tennéd meg az első lépéseket az ismeretlen felé és fedeznéd fel kreatív energiáidat, és nyitott, vagy más szemmel néznél a megszokott hétköznapokra. Akkor is helyed van itt, ha a színház vagy az előadóművészet bármelyik területén szeretnéd fejleszteni magad. A sakk is sport: legyen a te új sportod és hobbid az improvizáció!
Várunk!
TRÉNEREK
A tréninget Andrew Hefler, Arany Brigitta és Somhegyi Gyuri tartják.
Andrew a színház alapítója. Számos hazai és nemzetközi improvizációs esemény képzője. Brigi és Gyuri a Grund Színház tagjai több mint 10 éve. Találkozhatsz velük a Maestro-n, Sztorigamin, láthattad őket a Hazaviszlek és Food Film Fighters előadásokon.
A kurzus 10 főtől indul, maximum létszám: 16 fő
Időpontok csütörtökönként 18:30-21:30-ig
2025. január 09.
2025. január 16.
2025. január 23.
2025. február 06.
2025. február 13.
Helyszín: Konnektor Művészeti Inkubátorház (a Grund Színház próbaterme)
1097 Budapest Vágóhíd u. 31. (A Nagyvárad tértől 5 perc séta.)
Jelentkezés:
[email protected]
Tárgy: IMPRO 101
A kurzus díja 47.500 Ft AAM
Early bird december 20-ig: 43.000 Ft AAM
Számlatulajdonos: Grund Színház Alapítvány
Számlaszám: 11600006-00000000-83374359
Számlavezető bank: ErsteBank
A közleménybe írd be: IMPRO 101 csütörtök
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Konnektor, Vágóhíd utca 31, Budapest 1097, Magyarország,Budapest, Hungary