Advertisement
Namaste!Szeretettel hívunk egy hatha jógagyakorlásra, ahol a teljes test átmozgatása és a tudatos jelenlét kerül a középpontba. Ez alkalommal a csütörtöki órát vendégoktató tartja – Lillát hívtuk meg, hogy velünk gyakoroljon.
Ez az alkalom abban is különleges, hogy a gyakorlást most női minőségek és energiák is színesítik, újfajta tapasztalást hozva a közös gyakorlásba.
Kinek ajánljuk ezt az alkalmat?
Kezdő és haladó jógázóknak is, akik szeretnének biztonságosan és tudatosan fejlődni.
Azoknak, akik sokat ülnek, és jól esne egy kis átmozgatás, nyújtás, felfrissülés.
Bárkinek, aki szeretne lelassulni, feltöltődni, és egy kicsit kapcsolódni önmagához – testi és lelki szinten is.
Nem kell hajlékonynak lenni, a hangsúly az érzékelésen, a légzésen és a jelenléten van.
________________________________________
Az órát tartja: Hegedüs Lilla
A jógával 6 éve kezdődött a kapcsolódásom. Először a fizikai aspektusaival ismertetett meg az élet, de rövidesen teljesen átszőtte a filozófiai megközelítése is az életfelfogásomat.
Ma a jóga számomra kapcsolódást jelent magamhoz és másokhoz, amit igyekszem szeretettel és legjobb tudásommal átadni minden hozzám érkezőnek.
Immáron 3 éve oktatok aktívan ászanákat, légzést, meditációt és elméletet. Az évek során volt szerencsém különböző nemzetek oktatóitól tanulni és fejlődni – többek között Thaiföldön, Nepálban és Indiában is.
A jóga számomra a közösséget is magában foglalja: az önmagunkhoz való kapcsolódás segít abban is, hogy társadalmilag, közösségben is nyitni tudjunk egymás felé.
________________________________________
Időpont: 2026. április 23. (csütörtök)
Kezdés: 18:45
Az óra időtartama: 60 perc
Helyszín:
Szegvidéki Pajta
Becsvölgye, Fő út 49, 8985
________________________________________
Részvételi díj:
3.000 Ft / fő
Fizetés: a helyszínen, készpénzben
A Szegvidéki jógakör tagjai számára az alkalom támogatott.
________________________________________
Szeretettel várunk egy közös gyakorlásra és feltöltődésre!
Advertisement
Event Venue
Fő út 49, Becsvölgye, Hungary, 8985, Fő út 49, Becsvölgye 8985, Magyarország, Zalaegerszeg, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






