Galló Olga: Babilon dosszié

Fri, 20 Mar, 2026 at 08:00 pm UTC+01:00

Kiskorona utca 7., Budapest, Hungary, 1036 | Budapest

\u00d3budai T\u00e1rsask\u00f6r
Publisher/HostÓbudai Társaskör
Gall\u00f3 Olga: Babilon dosszi\u00e9
Advertisement
A sugárzó, fiatal és tehetséges, pályakezdő írót, Galló Olgát harmincévesen anyjával együtt Auschwitzba deportálták. A haláltáborban és az azt követő lágerekben naplót vezetett. A leglehetetlenebb körülmények között, és ha kellett, akkor az ételfejadagja árán papírhoz-ceruzához jutva, mert számára az írás jelentette a túlélést, a kiszakadást az elviselhetetlen, embertelen jelenéből a múltba. Az ő valaha volt és újra vágyott életébe. Végül megmenekült, de mindent elvesztett. Anyját, legkedvesebb testvérét, otthonát és a túlélését jelentő szépírói képességét is. Ahogy azt a háború utáni új világ megkövetelte, úgy tett, mintha mi se történt volna. A naplójához se nyúlt. Húsz évvel később egy idegösszeomlás után orvosi tanácsra vette csak elő, és elhatározta: ki fogja adni. A traumák elhallgatására épülő Kádár-kor nem igazán díjazta az elhatározását – Galló Olgát azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja… A különleges lágernapló a szerzőnek a könyv kiadásáért folytatott harcát dokumentáló levelezésével együtt egyedülálló monodrámában születik újjá a színpadon: Galló Olga unokája, Fullajtár Andrea megrendítően személyes előadásában a **. századi Európa történetének legsötétebb fejezete mellett a szocializmus abszurd, tragikomikus világa csal keserédes nevetést a néző arcára.
A szövegkönyv Galló Olga Tíz hónap Babilon című könyve kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült.
Játssza: Fullajtár Andrea
Dramaturg: Solt Róbert
Zene: Lelkes Botond
Plakáttervező: Csáfordi László
Rendező: Szabó Máté
Advertisement

Event Venue

Kiskorona utca 7., Budapest, Hungary, 1036

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

BACH \/ BEETHOVEN \/ BRAHMS \/\/ Pletnyov \/ Engeg\u00e5rd
Fri, 20 Mar at 07:30 pm BACH / BEETHOVEN / BRAHMS // Pletnyov / Engegård

Zeneakadémia / Liszt Academy

Szirtes Edina M\u00f3kus Quartet koncert \/Szigetszentmikl\u00f3s
Fri, 20 Mar at 07:30 pm Szirtes Edina Mókus Quartet koncert /Szigetszentmiklós

Közösségi Ház Szigetszentmiklós

Marcus Miller Tribute by Baldwin \/ New Orleans Club
Fri, 20 Mar at 07:30 pm Marcus Miller Tribute by Baldwin / New Orleans Club

New Orleans Club

Zene \u00e9s \u00e9p\u00edt\u00e9szet: Xenakis \u00e9s Csap\u00f3 Gyula szerz\u0151i estje
Fri, 20 Mar at 07:30 pm Zene és építészet: Xenakis és Csapó Gyula szerzői estje

Magyar Zene Háza

5alk. Kezd\u0151 Rocky Workshop
Fri, 20 Mar at 08:15 pm 5alk. Kezdő Rocky Workshop

Wysocki u. 1, 1155

A Taste of Honey (Egy csepp m\u00e9z) - 35mm \/ Brit Filmnapok
Fri, 20 Mar at 08:30 pm A Taste of Honey (Egy csepp méz) - 35mm / Brit Filmnapok

Puskin mozi

51. Nightfever Budapest - A kr\u00edzisben l\u00e9v\u0151 papok\u00e9rt
Fri, 20 Mar at 08:30 pm 51. Nightfever Budapest - A krízisben lévő papokért

Ferenciek tere 9., Budapest, Hungary, 1053

Zouk Weekender with Pedro & Susana
Fri, 20 Mar at 09:00 pm Zouk Weekender with Pedro & Susana

Quality Dance Club Studio

GROOVEHOUSE 03.20. \u2022 MOM Leroy
Fri, 20 Mar at 09:00 pm GROOVEHOUSE 03.20. • MOM Leroy

MOM Leroy

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events