Advertisement
November 17-én 16 órától Gothár Péter 1982-ben készült kult alkotását, a Megáll az időt nézhetik meg az érdeklődők A Szigetben (DE főépület, Egyetemi Könyvtár). A vetítést beszélgetés követi majd a filmről és a benne ábrázolt korszakról. Az esemény a DE-BTK Művészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának közös szervezése. Az esemény látogatása ingyenes a DE dolgozói és hallgatói számára, regisztráció nem szükséges.A filmről:
"Budapest, 1956. november 4. Köves István és Bodor László az éjszaka leple alatt, a romos utcán elássák fegyvereiket. Köves vöröskeresztes teherautón elhagyja az országot. Felesége egyedül marad két fiával, Gáborral és Dinivel. A hatvanas évek elején megjelenik náluk a börtönből akkor szabadult Bodor. Ő lesz a család új feje. Gábor az orvosi egyetemre készül, bár tudja, hogy apja miatt nem sok reménye van a felvételre. Dini gimnazista. Szukics Magdába szerelmes, és a negyedikes Pierre-t bámulja. Az iskolabálokon rock and roll szól, Elvist bálványozzák és utánozzák. Dinit egyre mélyebb válságba sodorják bontakozó érzelmei, nevelőapja megalkuvó intelmei és a felnőtt világ sok más ellentmondása. Miután egy botrány miatt Pierre-t kizárják a gimnáziumból, egy lopott autón Dini és Magda is elindul vele Nyugatra." (forrás: Port.hu)
játékidő: 96 perc
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Egyetem tér 1, 4032, Egyetem tér 1, Debrecen 4032, Magyarország, Debrecen, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











