Eastern Boundary Trio (US/HU)

Tue, 21 Oct, 2025 at 08:00 pm UTC+02:00

Opus Jazz Club | Budapest

Opus Jazz Club
Publisher/HostOpus Jazz Club
Eastern Boundary Trio (US\/HU)
Advertisement
Az Eastern Boundary Trio tagjai az improvizáció nagyszerű mesterei, így produkciójuk szellemisége, zenei mondanivalója élőben tud igazán kiteljesedni. Koncertjeiken saját szerzeményeiket hallhatjuk szabad rögtönzésekkel társítva, amelyekben zenei gondolatok lépnek ország- és műfaji határokon átívelő párbeszédre, az improvizáció ereje által egységbe kovácsolva. Joe Fonda a New York-i avantgárd szcéna jelentős alakja, aki játszott többek között Anthony Braxton és Dave Douglas különböző formációiban, emellett számos amerikai és európai zenei műhely tagja. A hazai és a nemzetközi jazzélet elismert művészeivel, Borbély Mihállyal és Bágyi Balázzsal, illetve Michael Jefry Stevens amerikai zongoristával közösen alakították az Eastern Boundary Quartet formációt, amely időnként triófelállásban is dolgozik, ezúttal így mutatkoznak be az Opusban.
Közreműködik:
Borbély Mihály – fúvós hangszerek
Joe Fonda - nagybőgő
Bágyi Balázs - dob
A koncert a Groupama támogatásával valósul meg.
Jegyek 4400 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
The members of the Eastern Boundary Trio are masters of improvisation. They play their own compositions accompanied by free improvisations, in which musical ideas engage in a dialogue transcending borders and boundaries, forged into unity by the power of improvisation. Joe Fonda is a prominent figure on the New York avant-garde scene, who has played in various bands with Anthony Braxton and Dave Douglas, among others, and is also a member of numerous American and European music workshops. This time, he is working in a trio with Mihály Borbély and Balázs Bágyi, renowned artists of the Hungarian and international jazz scene.
Featuring:
Borbély Mihály – wind instruments
Joe Fonda - double bass
Bágyi Balázs - drums
This concert is supported by Groupama.
Tickets are available for 4400 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Opus Jazz Club, Mátyás utca 8,Budapest, Hungary

Tickets
Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

H\u00fcly\u00e9k ellen nincs orvoss\u00e1g - Bruti \u00dajpesten
Tue, 21 Oct at 07:00 pm Hülyék ellen nincs orvosság - Bruti Újpesten

UP Újpesti Rendezvénytér

Nena - Budapest HUN
Tue, 21 Oct at 07:15 pm Nena - Budapest HUN

BARBA NEGRA

A v\u00e1ls\u00e1g vast\u00f6rv\u00e9nyei: a vil\u00e1grendszer \u00faj dinamik\u00e1i \u2013 \u00c9ber \/\/ Pog\u00e1tsa
Tue, 21 Oct at 07:15 pm A válság vastörvényei: a világrendszer új dinamikái – Éber // Pogátsa

Budapesti Corvinus Egyetem, "C" épület

Israeli Chamber Project
Tue, 21 Oct at 07:30 pm Israeli Chamber Project

BMC - Budapest Music Center

6 \u00c9VE AZ ORCZY-N: XIV. G\u00f3lya Kv\u00edz
Tue, 21 Oct at 07:30 pm 6 ÉVE AZ ORCZY-N: XIV. Gólya Kvíz

Orczy út 46-48., Budapest, Hungary, 1089

Szelev\u00e9nyi-Borghini-Mikl\u00f3s
Tue, 21 Oct at 08:30 pm Szelevényi-Borghini-Miklós

Lumen Kávézó

Blues Meets Budapest
Tue, 21 Oct at 08:30 pm Blues Meets Budapest

Zsír

David Lynch: Rad\u00edrfej \/ Eraserhead
Tue, 21 Oct at 09:00 pm David Lynch: Radírfej / Eraserhead

Bem Mozi

\ud83c\udf83ELTE Halloween 2025.\ud83c\udf83
Tue, 21 Oct at 11:00 pm 🎃ELTE Halloween 2025.🎃

Akvarium Klub

MOLNAR JANOS CAVE DIVING - BUDAPEST
Wed, 22 Oct at 08:00 am MOLNAR JANOS CAVE DIVING - BUDAPEST

Molnár János Cave Official

Saj\u00e1tos nevel\u00e9si ig\u00e9ny\u0171 (SNI) gyermekek integr\u00e1ci\u00f3ja (II. k\u00e9pz\u00e9si id\u0151pont)
Wed, 22 Oct at 09:00 am Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek integrációja (II. képzési időpont)

Liliom utca 48., Budapest, Hungary, 1094

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events