Advertisement
2025 nyarán tartottuk az első DharmaDráma elvonulást, amely nem csak a résztvevők számára volt egy mind felemelő, mind nagyon mély elvonulás, hanem számunkra, vezetők számára is hozott rengeteg felismerést, megtapasztalást, és tudtuk, hogy nem ez volt az első, és nem is az utolsó elvonulásunk, ahol az integrál szemléletű pszichodráma és a zen találkozásában élünk, létezünk, (részben) csendben, 3 napon át. Ismét szeretettel hívunk erre az különleges “félcsendes” elvonulásra, ahol a pszichodráma és a koreai zen eszközével járjuk a felnövekedés és felébredés útját.
Ennek az elvonulásnak a fókuszában a teremtő erőd fog állni. Február 17-én belépünk a tüzes ló évébe, ami nagy lehetőségeket rejt magában ezen a téren is.
A teremtő erő nem egy manifesztációs technika, nem pozitív gondolkodás, hanem egy képesség, arra, hogy a belső állapotból tudunk valóságteremtő döntéseket hozni, irányokat meghatározni és ehhez energiát, kitartást, erőt és megfelelő cselekvést rendelni.
A transzcendens techinkák, mint pl a zen gyakorlás, azért is fontosak, mert ezek az eszközök segítenek abban, hogy a tudat tisztaságából, jól hallva az intuíciónkat tudjuk a megfelelő irányvételt megtenni.
Személyiség szinten is szükség van tudatos munkára, hiszen rengeteg félelem, hitrendszer, transzgenerációs minta, negatív énkép akadályozza, hogy teremtsünk.
A belső parlamentünk, azaz a belső részeink fragmentáltak. Egyik részünk akar, a másik fél, egy rész megfelel a családi elvárásoknak, egy rész lenne már bátor és kilépne a családi konvenciókból.
A teremtő erőnk ott születik, ahol a belső részeink nem elnyomva vannak, hanem befogadjuk őket, ahol az érzelmeinkkel nem azonosulunk, mint az identitásunk része, hanem képesek vagyunk rálátni az érzelmeinkre, és erőforrást kovácsolni belőlük.
A DharmaDráma abban segít, hogy lebontsuk a belső konfliktusokat, több jó irányba állított energiánk lesz, megtapasztalhatjuk, hogy a döntés nem fejben, hanem testben is megjelenik (azaz olyan érzet, mint amikor az egész testem tudja, hogy ez az irány, nem csak egy gondolat marad a fejemben).
A célunk, az elvonuláson hogy ahhoz adjunk kapaszkodót, hogy hogyan juthatunk el egy olyan tapasztaláshoz, amikor egy olyan belső állapotban tudunk LÉTezni, ahol az, ami rajtunk keresztül akar megszületni, az képes legyen formát ölteni.
A DharmaDrámáról általában:
Két ÚT, Egy Cél
Az emberi fejlődés két fontos folyamata a felnövekedés és a felébredés.
A felnövekedés egy pszichológiai értelemben vett érzelmi fejlődés. Ide tartozik az önismeret, az érzelmi felelősségvállalás, az autonómia, a hiteles létezés, az érett döntéshozatal képessége.
Képesek vagyunk felelősséget vállalni az érzelmeinkért, a határainkért, nem menekülni az élet kihívásai elől, és szembenézni a húsba vágó valósággal.
A felébredés azt jelenti, hogy merünk nem csak tudni (könyvek, podcastok, okos gondolatok, stb), hanem merünk tapasztalni, merjük megtapasztalni a valóságot, merjük felismerni és elismerni a mulandóságot.
Az igazi szabadság akkor születik meg, amikor a felnőtt én stabilitása találkozik a felébredett tudatosság tágasságával.
Ez az elvonulás lehetőséget ad arra, hogy egyszerre mélyüljünk el a belső munkában és nyíljunk meg a transzcendens tapasztalat felé. A cél nem az, hogy a pszichológia vagy a spiritualitás egyikét előnyben részesítsük, hanem hogy mindkettőt integráljuk egy teljesebb, szabadabb létezés érdekében.
Az elvonulás részben csend elvonulás lesz. A pszichodrámás folyamatoknál, megosztásoknál, kör beszélgetéseknél természetesen beszélünk majd, de alapvetően a szünetekben, étkezésnél, este a szobában, csendespihenők során kérjük a csendet tartani.
Tervezett program:
Érkezés március 30.-án 10 óráig, kezdés 11 órakor.
A program április 1-én 16 óráig tart, távozás április 1-én 17 óráig.
Reggel és este zen gyakorlatok a koreai zen hagyomány szerint (leborulás, éneklés, meditációk, sétáló meditáció, kido- a mantrák ismételt éneklése), napközben integrál szemléletben csoportos és egyéni fókuszú pszichodráma, bodywork és fúziós gyakorlatok.
Étkezés:
1. nap: ebéd, vacsora
2. nap: reggeli, ebéd, vacsora
3. nap: reggeli, ebéd
A vegán ételeket Halász Katalin fogja elkészíteni nekünk.
Szállás:Fonyódi út 40., Balatonboglár , Aranyhíd Vendégház
Díj: a program díja 160.000 forint/fő, amely tartalmazza a vezetők díjazását, a szállás és az étkezés költségét.
Foglaló: a helyedet 60.000 forint foglaló átutalásával tudod biztosítani, melyet lemondás esetén nem áll módunkban visszaadni. Számlát az átutaláshoz magánszemélyre tudunk kiállítani.
Utazás: egyénileg, de javasoljuk a telekocsis megoldást, amihez majd március elején segítséget nyújtunk.
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
https://forms.gle/wPa1YfohKPGk5V3q9
Ha bármilyen kérdésed merülne fel, keress minket bátran:
György Kata
+36303820329
[email protected]
www.katagyorgy.hu/
www.facebook.com/kataszakmai/
Bús Anikó
[email protected]
https://www.facebook.com/ansy.bush
Advertisement
Event Venue
Aranyhíd Vendégház és Életmód Központ, Fonyódi út 38, Balatonboglár 8630, Magyarország, Balatonboglar, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.





