Advertisement
◖ Császár Angela, Navratil Andrea, Pál István Szalonna és Bandája, Berecz István és barátai ◗Összművészeti esttel búcsúzunk 2024-től, Csoóri Sándor esszéiből hallhatunk részletek Császár Angela tolmácsolásában, miközben Pál István Szalonna és bandája zenél, Navratil Andrea énekel, valamint Berecz István és barátai táncolnak. A Lélek realizmusa című emelkedett esten a népköltészet megtárgyalásától jutunk el a lélek mélységeibe.
=========================
Mi a népköltészet? – teszi fel a kérdést Csoóri Sándor a Tenger és diólevél című esszéjében. Meg is próbál többféle választ is adni. Az egyik így hangzik: „A kérdésre már sokan válaszoltak költők és szaktudósok egyaránt. Okos és ünnepi dadogásuk úgy összemosódik bennem, mintha félálomban hallgatóznék. A népköltés a nép őshagyományszerű költészete. Hiába gyullad ki előttem még számos meghatározás, egyik sem elégít ki; helyettük homályos nyugtalanságot érzek. Környezetem kő- és betonvilágát váratlanul fölborzolja a Dunáról fújó szél, bugyborékokat támaszt a vízen, s egy ismerős népdal tanúsága szerint a bugyborékon két szál rozmaringot.”
„A köznapi varázslat ettől kezdve már csak folytatódik. Pávák szállnak föl sárga háztetőkre, zöld ág bujdosik és zöld levelecske, hogy töprengésemben segítségemre siessen. S be se kell már hunyni a szememet, hogy a számlálhatatlan éjszaka közül azt az egyetlen egyet láthassam, midőn két fa között süt ki a Hold, e földig érő szerelemtükör. És ha behunyom is, csak azért, mert a villogó felület szór szét annyi fölös ragyogást, hogy nemcsak a népdalbeli tájak kerülnek különös megvilágításba, hanem a népdalokra vonatkozó meghatározások is.”
Efféle szövegekből áll össze a Lélek realizmusa című Csoóri est, olyan „kiegészítéssel”, amiről a költő is csak álmodhatott. Pál István Szalonna és bandája muzsikál, Berecz István és barátai táncolnak, Navratil Andrea csodálatos énekével egészíti ki a régi barát, Császár Angela művésznő Csoóri esszé részleteinek felolvasását.
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Koncertterem
📅 Időpont: 2024. december 29. 19:00
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/csoori-sandor-a-lelek-realizmusa
Teltházas koncerteknél azt javasoljuk, hogy nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén. Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak az események beszélgetésében. Ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot, ahonnan a vásárolt jegyetek biztosan megérkezik!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Magyar Zene Háza, Olof Palme sétány 3, Budapest 1146, Magyarország,Budapest, Hungary
Tickets