Advertisement
CIGÁNYBŰNÖZŐK FOR PRESIDENTkiállításmegnyitó a Bura Galériában
Új kiállítással jelentkezik a Cigánybűnözők művészcsoport.
A kollektíva romadadaista művészeti formációként határozza meg önmagát, amely 2024-ben mutatkozott be a Bura Galériában „A művészet is cigánybűnözés” című kiállításával. Azóta szerepeltek a 2025-ös OFF-Biennálén, valamint nemzetközi színtéren az EVA International keretében is.
Munkáik középpontjában a rasszizmus – különösen a cigányellenesség –, valamint a politikai, gazdasági és művészeti elit képmutatásának kritikája áll. Eszköztáruk az ironikus humor és a szarkasztikus álnaivitás, amelyeken keresztül az abszurdot nem csupán ábrázolják, hanem felerősítve vissza is tükrözik.
A Cigánybűnözők antielitista projektként működik: nemcsak témáiban, hanem működésében is. Legújabb kiállításuk alkotói folyamatában az alapítók (Mc Lakatos Hunor, Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidasz és Hádész Junior) mellett olyanok is részt vettek, akik korábban amatőrként, vagy egyáltalán nem voltak a művészeti szcéna részei. A művek a Bura Galéria workshopjain és informális közösségi helyzetekben – házibulik – során jöttek létre, a szerzőség és a művészi autoritás kérdését is megkérdőjelezve.
A Cigánybűnözők for President a jelenkori közélet abszurditását vizsgálja. Egy olyan politikai helyzetben, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak, és a botránypolitizálás már a legvadabb szatirikus irodalmat is meghaladja, a csoport a kognitív disszonanciákat nem feloldja, hanem szemérmetlenül láthatóvá teszi.
A kiállítás plakát- és festészeti sorozaton keresztül reflektál a politikai propaganda működésére, valamint a választópolgárok torz társadalmi valóságára.
Megnyitó:
2026. április 9. 18:00
Bura Galéria, Bp. Kőfaragó utca 5.
A Bura Galéria workshopjait és a Cigánybűnözők for President kiállítást az Európai Unió finanszírozza a ROVA – Romák a Változásért projekt keretében, amelyet Magyarországon az Autonómia Alapítvány koordinál.
Advertisement
Event Venue
Kőfaragó u. 5., Budapest VIII. kerület, Hungary, 1081, Kőfaragó utca 5, Budapest 1085, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











