CALUM SCOTT

Sat, 25 Oct, 2025 at 08:00 pm UTC+02:00

MVM Dome | Budapest

Koncertpromo.hu
Publisher/HostKoncertpromo.hu
CALUM SCOTT
Advertisement
Önálló koncerttel tér vissza Budapestre Calum Scott!
Legutóbb tavaly, Ed Sheeran koncertjét felvezetve lopta be magát a hazai közönség szívébe, ezúttal egy önálló koncerttel érkezik Budapestre Calum Scott október 25-én, az MVM Dome-ba.
„Szeretlek benneteket!” – kiáltotta magyarul a közönségnek tavalyi arénás koncertjén, a korábban a Britain’s Got Talent című műsorból megismert Calum Scott, aki akkor a fővárosunk nevét is beleköltötte a Dancing On My Own című slágerének szövegébe. A hazai közönség pedig lenyűgözve hallgatta a zongorával előadott balladákat és pörgött a bulisabb dalokra. „Úgy látszik, nagy hatással volt Calumra a hazai közönség, mert azonnal igent mondott a meghívásunkra” – meséli Horváth Roland, a koncertet szervező Koncertpromo vezetője.
„Teljesen beszippantottál minket. Több vagy, mint énekes, művész vagy” – mondta ámulva a Britain’s Got Talent zsűrije, mikor Calum Scott színpadra lépve elénekelte a Dancing On My Own-t, amit álló tapsvihar követett. Az énekes ezzel a feldolgozással azonnal berobbant a köztudatba, majd sorra jöttek a saját szerzemények és a lemezek, valamint az élő koncertek, melynek során „lélekkel teli hangjáról és szívből jövő szövegeiről ismert Calum előadása bensőséges és mélyen érzelmes élményt nyújtott a közönségnek” – írta róla a kritika. Aki ott volt tavaly a Puskás Arénában, ezt már tudhatja, aki szeretné átélni ezt az élményt, októberben az MVM Dome-ban megteheti.
Kapunyitás: 18:30
Kezdés: 20:00
https://koncertpromo.hu/produkciok/calum-scott/
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

MVM Dome, Retro Dome, Budapest 1097, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets
Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

A Mizantr\u00f3p
Sat, 25 Oct at 07:30 pm A Mizantróp

RS9 Színház

Zefi & The RockBand\/\/BackStage Pub
Sat, 25 Oct at 07:30 pm Zefi & The RockBand//BackStage Pub

BackStage Pub

Themed Comedy Night: Love & Heartbreaks
Sat, 25 Oct at 07:45 pm Themed Comedy Night: Love & Heartbreaks

Mixát

Salsa de Magia T\u00f6kl\u00e1mp\u00e1s Party
Sat, 25 Oct at 07:50 pm Salsa de Magia Töklámpás Party

Széchenyi Kertvendéglő

Berton
Sat, 25 Oct at 09:00 pm Berton

Hársfa utca 61, Budapest

Canarro Swing Manouche
Sat, 25 Oct at 09:00 pm Canarro Swing Manouche

Jedermann

BIFF Opening Party x Telex After x Palazzo Permanens
Sat, 25 Oct at 09:00 pm BIFF Opening Party x Telex After x Palazzo Permanens

Palazzo Permanens

Szimpla Variet\u00e9!
Sat, 25 Oct at 09:00 pm Szimpla Varieté!

Szimpla Kert Ruins Pub

ZISKO (Hybrid set) pres. by Syndanz x KASSA
Sat, 25 Oct at 10:00 pm ZISKO (Hybrid set) pres. by Syndanz x KASSA

KASSA

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events