Advertisement
Ha szeretnél nemcsak néző lenni, hanem részese is a gondolkodásnak: maradj velünk az előadás után, és beszélgessünk együtt erről a világról.Az előadás után közönségtalálkozóra várunk benneteket:
🎭 a színészek és a rendező együtt elemzik a látottakat,
🎤 a beszélgetést Bajnai Zsolt moderálja.
Miről is szól?
Távol a várostól, egy felperzselt táj közepén él együtt három nő – az özvegy, a lánya és a húga. Megszokták az egyedüllétet. Aztán egy nap megjelenik egy férfi, aki az apa régi barátjának mondja magát.
Szépen lassan beférkőzik a bőrük alá – és vele együtt érkezik a nevetés, az álmodozás… majd az egyre égetőbb vágyak és a kontrollvesztés.
„Mert nem is az, hogy tűz a nap, hanem ez a szél. A szél az, tudja? Az perzsel, az beleég az ember bőrébe.”
Kérdések, amiket együtt boncolgatunk a közönségtalálkozón:
- Meddig lehet elfojtani a vágyakat – és mi történik, amikor felszakad a páncél?
- Hol húzódnak a határok egy olyan világban, ahol „senki nem figyel ránk… csak a kecskék”?
- Ki az igazi áldozat ebben a történetben?
- A túlélés meddig igazolhatja a tetteinket?
- Valóban az idegen hozza el a pusztulást – vagy már eleve ott volt mindenkiben?
„Ez egy megrázó, zsigeri és mégis gyönyörű történet az elszigeteltségről, az elfojtott vágyakról és a túlélésről. Mindent áthat az elemi élni akarás. A Bűntény a Kecskeszigeten hihetetlenül gazdag és komplex dráma – igazi expedíció volt feltárni.” - mondta Pányik Tamás, az előadás rendezője.
Advertisement
Event Venue
Szín-Mű-Hely, Táncsics u. 15.,Szolnok, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.







