Advertisement
🥾Egy egészen mozgalmas túra következik, nem csak a hullámvasút útvonal miatt, hanem látnivalók szempontjából is. Egyaránt érintünk árkot, szakadékot, kilátót és forrást is. A Holdvilág-árok minden évszakban csodás látványt nyújt. Ezt igazolja a téli, jégcsapokkal szeldelt sziklafalak látványa. Tériszonyosoknak sem kell aggódni, hiszen a létra kikerülhető, nem muszáj felmászni.
A Bölcső-hegyi kilátó remek panorámával kecsegtet jó időben, a Vasas-szakadék pedig igazi sziklaszoros hangulatát idézi. Már csak ezek miatt is megéri csatlakozni, nem beszélve a remek társaságról.
🍻Két frissítőpont is útbaesik, az egyik a Lajos forrás(vízvételi lehetőség), ahol az ebédünket fogjuk elfogyasztani, illetve a Pomáz felelett, a Kő-hegyen található menedékházban lehet majd enni, illetve innivalót vásárolni.
✅Jelentkezés módja: e-mailban ([email protected]) és az ott leszek gomb megnyomásával.
🎒Létszám: 25 fő
💲Részvételi díj: INGYENES
Egyéb költség: A tömegközlekedéshez szükséges jegy/bérlet vásárlásán, illetve a menedékházban történő opcionális fogyasztáson kívül nincs egyéb költség.
🏞️A túra száraz adatai:
Útvonal: Kiskovácsi puszta->Holdvilág-árok->Bölcső-hegyi kilátó->Lajos-forrás->Vasas-szakadék-Gomba szikla->Pomáz HÉV állomás.
Táv: kb. 15 km
Szintkülönbség: 520 m felfele és 590 m lefele.
⏳Túra időtartama: a csoport sebességétől függően kb. 5-6 óra. Mivel nem tudni előre, hogy milyen tempóval tudunk egy csoportként mozogni kérlek más programot aznapra már ne szervezz! Visszaérkezés Budapestre az esti órákban történik.
🕙Február 1.-én találkozunk 08:10-kor a Margit-híd, budai hídfő aluljárója meletti téren. A 08:20-kor induló H5-ös HÉV-el Pomázra utazunk. Itt átszállunk a 09:15-kor induló 862-es Volánbuszra, majd leszállunk Nagykovácsi puszta megállóban.
A túra Pomázon ér véget a HÉV állomáson, innen fogunk visszautazni Pestre. Ha valaki autóval érkezik érdemes Pomázon hagyni az autót.
⚠️Egyéb infók:
Jelentkezésnél kérlek vedd figyelembe a túra távját, szintemelkedését, illetve a te szellemi és fizikai képességedet. Hasznos lehet túrabot, esetleg hómacska, ha saras vagy havas lenne a terep.
🔦Kérlek hozz magaddal fejlámpát és a hozzá szükséges feltöltött akkumulátort vagy elemeket.
🌦️Bizonytalan, esős időjárás miatt a túra időpontja változhat/elmaradhat. Mindenki hozzon magával esővédőt, lehetőleg ne esernyőt, valamint egész napra elegendő enni és innivalót. Kérlek öltözzetek, rétegesen, időjárásnak megfelelően(sál, sapka kesztyű, meleg kabát) 2 liter folyadék legyen nálatok! Tanácsos termoszban forró teát hozni!
🦮Amennyiben házikedvencedet is hoznád, akkor kérlek ne feledkezz meg a pórázról és a szájkosárról. Mindkettőre szükség van tömegközlekedés esetén.
⚠️A túrán mindenki saját felelősségre vesz részt. Az eseményen kép, illetve videofelvételek készülnek, melyen szerepelhetnek a résztvevők is. A túrán való megjelenéssel a résztvevők hozzájárulnak, hogy a fotók a közösségi médiába feltöltésre kerülhetnek.
❓Bármilyen kérdéssel keressetek e-maiban, messengeren, de ha ott nem értek el, akkor: +36308878250
Részvételi szándékotokat kérlek jelezzétek az eseményben is, e-mailban!
Gyertek minél többen és érezzétek jól magatokat!
Üdv, Nándi
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Margit híd budai hídfő, Margithíd Budai Hídfő,Budapest, Hungary