BEST OF HUNGARIA - Budapest Rock 'N' Roll Band // Balatonfüred

Fri, 21 Aug, 2026 at 08:30 pm UTC+02:00

Horváth Mihály utca 64., Balatonfüred, Hungary, 8230 | Siofok

ZeneF\u00fcred
Publisher/HostZeneFüred
BEST OF HUNGARIA  - Budapest Rock 'N' Roll Band \/\/ Balatonf\u00fcred 🎶 EGY KORSZAK 💥 EGY ÉLETÉRZÉS 💥 EGY LEGENDA.
🔥 A BEST OF HUNGÁRIA koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereit hozza el a közönségnek olyan előadókkal, akik maguk is a zenekar történetének meghatározó szereplői voltak.
✨ A koncert különleges vendége NOVAI GÁBOR (NOVA), a Hungária együttes tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar legnagyobb slágereit. Jelenléte valódi zenei időutazássá teszi az estét, ahol a dalok nemcsak elhangzanak, hanem hitelesen szólalnak meg.
🎙️ A zenekar vezetője ZSOLDOS GÁBOR (DEDY), aki 1982–83 között maga is a Hungária tagja volt, így az Aréna és Finálé albumok megszületése az ő nevéhez is kötődik.
🎸 Zenekara, a BUDAPEST ROCK’N’ROLL BAND repertoárján a Hungária együttes négy nagylemezének legjobb dalai szerepelnek. Nem véletlen, hogy ezeket a dalokat 2024-ben a Puskás Arénában, majd 2025-ben az MVM Dome-ban az eredeti Hungária tagokkal együtt adták elő hatalmas sikerrel.
🎤 És hogy még fokozzuk a hangulatot , az est vendége lesz MARÓT VIKI is, aki a műfaj egyik leghitelesebb előadója.
🎵 A koncerten a legismertebb Hungária slágerek – mint például Micsoda buli, Casino twist, Csókkirály, Hotel Mentol, Isztambul, Multimilliomos jazz-dobos, Séró Báró, Ciao Marina – ugyanazzal az energiával szólalnak meg, mint fénykorukban!

Event Venue

Horváth Mihály utca 64., Balatonfüred, Hungary, 8230, Horváth Mihály utca 64, Balatonfüred 8230, Magyarország, Siofok, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Siofok

AZAHRIAH \/ STRAND fesztiv\u00e1l 2026
Thu, 20 Aug at 11:00 pm AZAHRIAH / STRAND fesztivál 2026

Strand Fesztivál Official

Bikini \/ STRAND fesztiv\u00e1l 2026
Fri, 21 Aug at 08:00 pm Bikini / STRAND fesztivál 2026

Kiss Ernő utca, Zamárdi, Hungary, 8621

BETON.HOFI \/ STRAND fesztiv\u00e1l 2026
Fri, 21 Aug at 09:00 pm BETON.HOFI / STRAND fesztivál 2026

Strand Fesztivál Official

Carson Coma in Zam\u00e1rdi
Fri, 21 Aug at 09:00 pm Carson Coma in Zamárdi

Strand fesztivál

DZS\u00daDL\u00d3 \/ STRAND fesztiv\u00e1l 2026
Fri, 21 Aug at 11:50 pm DZSÚDLÓ / STRAND fesztivál 2026

Strand Fesztivál Official

10 \u00e9ves Jubileumi Theta Gyakorl\u00f3 H\u00e9tv\u00e9ge
Sat, 22 Aug at 10:00 am 10 éves Jubileumi Theta Gyakorló Hétvége

Vadvirág utca 12, 8600

Dubspence a Partkertben
Sat, 22 Aug at 06:00 pm Dubspence a Partkertben

Kenderföld út – a MUOSZ Üdülő és a Somosi strand között, Tihany, Hungary, 8237

FOLLOW THE FLOW \/ STRAND fesztiv\u00e1l 2026
Sat, 22 Aug at 06:45 pm FOLLOW THE FLOW / STRAND fesztivál 2026

Strand Fesztivál Official

Siofok is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Siofok Events