Bereményi Géza – Cseh András: Lüktető idők

Sun, 10 May, 2026 at 05:00 pm UTC+02:00

Bálint Mihály utca 54, Győr 9025, Magyarország | Gyor

\u00d6T TEMPLOM FESZTIV\u00c1L
Publisher/HostÖT TEMPLOM FESZTIVÁL
Berem\u00e9nyi G\u00e9za  \u2013 Cseh Andr\u00e1s: L\u00fcktet\u0151 id\u0151k
Advertisement
Vadonatúj dalok – ősbemutató
Hogy is van ez? Sok évvel Tamás halála után vadonatúj Cseh-Bereményi dalok? Igen. A 80 éves Bereményi Géza Cseh Tamás fiával, Andrással új dalokat ír. Más idők, más dalok – ne a régieket várd. Az ácsorgó örökidőben azok azt kérdezték: mi van? Most, ebben a változó, forduló, lüktető időben az a kérdés: mi lesz?
Cseh András mondja:
Augusztus végén Gézával elmentünk egy baráti filmforgatásra. Jött egy jelenet, amit felülről, drónnal vettek, amiben a kert összes vendége egy buli végét jelezve az asztalra hajolt, úgymond fáradtan, részegen. Így ültünk Gézával egymás mellett az asztalra borulva és a felvétel közben súgva megkérdezte, hogy átjöhetne-e hozzánk Kővágóörsre dalokat írni. Igen, súgtam oda neki. Két nap múlva Bereményi Géza megjelent Kővágóörsön és rögtön meg is írtunk két dalt.
Bereményi Géza mondja:
András a dalokon nőtt fel és egy zenekarban is játszik. Megvan benne a szándék és a készség, hogy énekelje a dalainkat. Nekem meg kedvem van neki írni. Másfajta szövegeket írok, mint egykor Tamásnak. Mert András egy másik ember egy másik korból. A módszer viszont ugyanaz: ő kezdi, ad egy dallamkezdeményt, arra írok egy sort. Így araszolunk sorról sorra. Önfeledt örömmel dolgozunk együtt. Boldogság, hogy tudjuk csinálni. Hogy magunk is rácsodálkozunk arra, ami születik.
Cseh András - gitár, ének
Kertész Endre - cselló, ének
Bartók György - zongora
Ördögkatlan Produkció
🎟️ Jegyértékesítés március 20-án 17 órától online, a TIXA felületén.
Jegyár: 5000 Ft
Jegyértékesítés a helyszínen a program előtt csak a befogadóképesség határáig!
📍Görögkatolikus templom - Győr, Bálint Mihály u. 54.

****************************************************

A program az Öt Templom Fesztivál keretében, a Karzat Színház Nonprofit Kft. szervezésében valósul meg.
A fesztivál teljes programja itt érhető el:�https://ottemplom.hu/programok/
Az Öt Templom Fesztivál létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és Győr Megyei Jogok Város Önkormányzata támogatta.

#ottemplom #ottemplomfesztival #ottemplomutcaja #gyor #program #kultura #nka #nemzetikulturalisalap #nkafesztivaltamogatas #nkakulturatamogatas
Advertisement

Event Venue

Bálint Mihály utca 54, Győr 9025, Magyarország, Bálint Mihály utca 54, Győr 9025, Magyarország, Gyor, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Discover more events by tags:

Performing-arts in GyorPoetry in Gyor

Ask AI if this event suits you:

More Events in Gyor

ZUHU Fesztiv\u00e1l \u25a0 Csorna \u25a0 M\u00e1j.09.
Sat, 09 May at 09:00 pm ZUHU Fesztivál ■ Csorna ■ Máj.09.

Thököly út 52, Csorna 9300, Magyarország

MUNDO 2.0. \u273f SEASON OPENING 2026 \u273f 05\/09 [SZOMBAT]
Sat, 09 May at 10:00 pm MUNDO 2.0. ✿ SEASON OPENING 2026 ✿ 05/09 [SZOMBAT]

MUNDO 2.0.

M\u00e1jusi 126-os t\u00fara a Fert\u0151 t\u00f3 k\u00f6r\u00fcl
Sun, 10 May at 09:00 am Májusi 126-os túra a Fertő tó körül

Praktiker Győr

Vilmos-k\u00f6r & Csorna \u00d6TE J\u00f3t\u00e9konys\u00e1gi fut\u00e1s, teker\u00e9s, gyalogl\u00e1s
Sun, 10 May at 10:00 am Vilmos-kör & Csorna ÖTE Jótékonysági futás, tekerés, gyaloglás

Vilmos park, Csorna 9300, Magyarország

4. Esk\u00fcv\u0151 Ki\u00e1ll\u00edt\u00e1s
Sun, 10 May at 01:00 pm 4. Esküvő Kiállítás

Pension Hostad Restaurant

HAIR - magyar nyelv\u0171 nagymusical - GY\u0150R 15:00
Sun, 10 May at 03:00 pm HAIR - magyar nyelvű nagymusical - GYŐR 15:00

Richter Terem, Győr

TELTH\u00c1Z - HAIR - magyar nyelv\u0171 nagymusical - GY\u0150R
Sun, 10 May at 07:00 pm TELTHÁZ - HAIR - magyar nyelvű nagymusical - GYŐR

Richter Terem

F\u00fcst a szem\u00e9ben \u2013 Cseh Tam\u00e1s 80.  - Cseh Tam\u00e1s t\u00f6rt\u00e9nete \u00e9s dalai
Sun, 10 May at 07:00 pm Füst a szemében – Cseh Tamás 80. - Cseh Tamás története és dalai

Kossuth Lajos utca 9, Győr 9025, Magyarország

Rajzp\u00e1ly\u00e1zat ovis csoportoknak
Mon, 11 May at 09:00 am Rajzpályázat ovis csoportoknak

ÁRKÁD Győr

Gy\u0151r - Hortus Conclusus - A legbels\u0151 kert
Mon, 11 May at 08:00 pm Győr - Hortus Conclusus - A legbelső kert

Kossuth Lajos utca 9, Győr 9025, Magyarország

Vics\u00e1pi Nat\u00e1lia & P\u00e9ter Szab\u00f3 Szilvia: T\u00dcKR\u00d6M, T\u00dcKR\u00d6M \/\/\/ Szemben\u00e9zni. Fel\u00e1llni. \u00c9lni.
Tue, 12 May at 06:00 pm Vicsápi Natália & Péter Szabó Szilvia: TÜKRÖM, TÜKRÖM /// Szembenézni. Felállni. Élni.

Tiszti Pavilon, Komárom (SK) / Dôstojnícky pavilón, Komárno

jazzKEDD - S\u00e1rik P\u00e9ter Tri\u00f3 & Koszika
Tue, 12 May at 07:00 pm jazzKEDD - Sárik Péter Trió & Koszika

Richter Terem

Gyor is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Gyor Events