Böiler, support: Római Klub // Rakpart 62

Sat, 02 May, 2026 at 07:00 pm UTC+02:00

Rakpart 62. szül. Szabadság úszóház | Szeged

G\u00d3C.
Publisher/HostGÓC.
B\u00f6iler, support: R\u00f3mai Klub \/\/ Rakpart 62
Advertisement
A Böiler előző szezonban hétköznap robbantott, most viszont a rajongók kérésére hallgatva, hétvégén szedik szét az úszóházat!
A Böiler egy 2000-ben alapított, poénnak indult punk zenekar. Annak ellenére, hogy komoly szándék nem volt elég hamar elindult az érdeklődés, ami talán annak köszönhető, hogy ez a fajta bunkó punk teljesen hiánycikk volt az országban akkortájt. 2003-ban megjelent az első nagy lemezük, majd 2005-ben egy EP. Elindultak a külföldi turnék is. 2007-2014 között inaktívvá váltak külföldi tartózkodás miatt, majd újrakezdték, dacára a korábbi búcsú koncerteknek. Közben folyamatosak voltak a tagcserék, ami szintén hagyomány volt a kezdetek óta. Újabb EP-k és egy vinyl is megjelent, az egyik oldalán a 2005-ös 'Nem bírunk már magunkal' EP-vel, a másikon pedig a 2018-as 'Budapest' EP-vel. 2022-re az apátia lett úrra mindenkin, aminek egy felkérés vetett véget. Legyen a Böiler a Circle Jerks budapesti koncertjén az előzenekar. Ez egy dobos cserével volt csak megoldható, így került Makai László (Lazarvs) képbe. A zenekarhoz Sass András gitáros is csatlakozott 2024-ben. A jelenlegi felállás tehát dobon Makai László, basszusgitáron Dobos Gergely, Riger János ének és gitár, illetve Sass András, gitár.
A szegedi és környéki erősítést a Római Klub adja.
Jegyek hamarosan!
Advertisement

Event Venue

Rakpart 62. szül. Szabadság úszóház, Szeged, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Szeged

K\u00e9t foly\u00f3 k\u00f6z\u00f6tt \u2013 T\u00fara a Tisza-Maros torkolatig 05.02.
Sat, 02 May at 09:00 am Két folyó között – Túra a Tisza-Maros torkolatig 05.02.

Szeged, Tyúkász Kocsma

Ms ZENO THE MOJO QUEEN (USA) with LITTLE G WEEVIL & HIS BAND
Wed, 06 May at 08:00 pm Ms ZENO THE MOJO QUEEN (USA) with LITTLE G WEEVIL & HIS BAND

Huszár Mátyás rakpart, a régi híd lábánál, a Tisza jobb partján 173.654 és 173.817 fkm. között, Szeged, Hungary, 6720

\u00c1RK\u00c1D Szeged bemutatja: Szegedi Egyetemi Napok 2026 - Suniversity Days
Thu, 07 May at 08:00 pm ÁRKÁD Szeged bemutatja: Szegedi Egyetemi Napok 2026 - Suniversity Days

SZTE JGYPK Hattyas Sor

Magyar Csocs\u00f3 Bajnoks\u00e1g 2026 - 1. fordul\u00f3
Fri, 08 May at 11:00 am Magyar Csocsó Bajnokság 2026 - 1. forduló

Károlyi Mihály Kollégium

Sabbath Szombat 15. \u2605 Barbears \u2605 Metallicum - Rakpart 62
Fri, 08 May at 07:00 pm Sabbath Szombat 15. ★ Barbears ★ Metallicum - Rakpart 62

Rakpart 62. szül. Szabadság úszóház

Kreat\u00edv K\u00e1v\u00e9 szegedi akrilfest\u00e9s: Pipacsos le\u00e1ny
Sat, 09 May at 10:00 am Kreatív Kávé szegedi akrilfestés: Pipacsos leány

Alföldi ASZC Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola

Gy\u00f3gyn\u00f6v\u00e9nyt\u00fara az \u00fajszegedi Marosn\u00e1l 05.09
Sat, 09 May at 01:00 pm Gyógynövénytúra az újszegedi Marosnál 05.09

Szeged, Szövetség utca

Szeged is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Szeged Events