Advertisement
Meggyőződésünk, hogy a magyarországi alternatív iskolákban a legújabbkori kialakulásuk immár több mint 30 esztendejében olyan mértékű "szellemi tőke" halmozódott fel, melyet időről-időre érdemes bemutatni a köznevelés napi feladatai közt helytálló pedagógusoknak, felelős tanügyigazgatóknak, oktatáspolitikusoknak, döntéshozóknak, érdeklődő laikusoknak - attól a céltól vezérelve, hogy akincsek minél hatékonyabban és minél szélesebb körben segítsék a társadalom (szűkebben a köznevelés) fejlődését, jól-létét. Ennek jegyében - az Alapítványi és Magániskolák és Óvodák Egyesülete (AME) és a Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA) védnöksége mellett - a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiumának ülését e feladatnak szenteljük. Az ülésre jelenléti és online formában 2025 december 3-án 16 órai kezdettel kerül sor az ELTE
Pedagógiai és Pszichológiai Kara Kazinczy utcai épületének 203 sz. tantermében. Úgy tervezzük, hogy az előre felkért szakemberek (Andóné Nagy Katalin, Bakonyi Katalin, Fehér
Márta, Horn György, Kerényi Mari, Lányi Marietta, Lipták Erika, Mezei Kata, Orsós János, Szebényi Csilla, Szeszler Anna) két fókusz köré - két ülésszakaszba rendezve - mutatják be intézményük vonatkozó sajátosságait, eredményeit, ahogy mostanában mondjuk, "jógyakorlatukat".
https://youtube.com/@ppkelte2100?si=9778A15_F_vbs4SE
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Budapest, VII. Kazinczy utca 23-27 203. terem ill. youtube, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











