Advertisement
Kína és a Római Birodalom kapcsolata az írott források és a régészeti leletek tükrébenDr. Hoppál Krisztina régész előadása a Schickedanz teremben
A Selyemutat gyakran, de tévesen, a globalizáció egyfajta szimbólumaként értelmezik, egy olyan kereskedelmi hálózatként, amely évezredek óta köti össze a Keletet a Nyugattal. Első fénykorát pedig éppen az ókorra helyezik, és a korszak két jelentős civilizációját, a Kínai és a Római Birodalmat tekintik keleti, valamint nyugati végpontjainak. Ez alapján az ókori Selyemutat egy lineáris, Kínát és Rómát közvetlen módon összekapcsoló, kifejezetten áruforgalom-központú útvonalnak tekinthetnénk.
A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Az előadás az írott források és a régészeti leletek értelmezésén keresztül mutatja be, miért félrevezető ez a leegyszerűsítő kép, és hogyan értelmezhető a Selyemút az ókori Kína és Róma viszonylatában inkább távoli régiók közvetítőhálózatokon keresztüli, sokszintű kapcsolatrendszereként.
LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓK
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a vetített képes előadást nem Az öröklét őrei című időszaki kiállításban, hanem egy előadóteremben tartjuk.
Az előadáson a múzeum bármely belépőjegye mellé vásárolt 1500 Ft-os kiegészítőjeggyel részt lehet venni.
Aki Az öröklét őrei című időszaki kiállításunkat is meg szeretné nézni, annak oda érvényes belépőjegyet kell váltani és amellé megvásárolni az 1500 Ft-os kiegészítőjegyet. Az öröklét őrei című kiállítást az oda érvényes belépőjeggyel az előadás előtt vagy után is meg lehet tekinteni, hiszen ezen a napon a múzeum 20.00 óráig tart nyitva.
Szépmű Állandó Bérlettel jobban jár! Jöjjön gyakrabban, lásson többet, ismerje meg jobban a múzeumot!
Amennyiben csak az előadáson vennének részt a bérlettel rendelkezőknek elegendő csak a kiegészítőjegyet megvásárolniuk, hiszen a múzeumi belépőjük már megvan.
Advertisement
Event Venue
Dózsa György út 41., Budapest, Hungary, 1146
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











