Az életre mosolygok - Nagy László emlékest

Wed, 06 May, 2026 at 06:00 pm UTC+01:00

Felső Tisza-part 2., Szeged, Hungary, 6721 | Szeged

IH Rendezv\u00e9nyk\u00f6zpont
Publisher/HostIH Rendezvényközpont
Az \u00e9letre mosolygok - Nagy L\u00e1szl\u00f3 eml\u00e9kest
Advertisement
Csík János népzenész és előadóművész már hosszú évek óta dolgozik együtt Őze Áron színművésszel sajátos, zenés irodalmi estek létrehozásán. Ezekben a műsorokban nem a hagyományos versfeldolgozások és megzenésített versek hangoznak el, hanem inkább a magyar népzenei-, klasszikus zenei pillanatok, a kortárs jazzmuzsika és a vers egymásba fonódása, egymásra való hatása jelenik meg. Ebben a munkában többek között Balogh Kálmán cimbalomművész, Dresch Mihály szaxofonművész is közreműködött.
2025-ben Nagy László születésének 100. évfordulója kapcsán szeretnénk megrendezni egy zenés irodalmi műsort a költő, műfordító munkássága előtt tisztelegve. Felidézve bolgár versfordításai kapcsán létrejött népzenei kötődését, magyar identitásának mélységét, költészetében élő érzékenységét, a világ felé nyitottságát, európaiságának „bartóki modell”-ként való megjelenését. Megidézve az életről, az adott korról műveiben általa legtalálóbban megfogalmazott igazságaival, mindezt a klasszikus és a dzsesszes hangzású kortárs zene sajátos ízeivel, a magyar népzene lelket melengető, éltető erejével.
Egy több előadásból álló sorozatot szeretnénk megvalósítani szerte az országban, vidéki színházakban, középiskolákban, egyetemeken, megfelelően előkészítve próbákkal, szöveg- és zenei anyag összeállításával. Színpadi háttérképként Nagy László grafikáit szeretnénk használni kivetített formában.
Közreműködő művészek:
Auksz Éva – eMeRton díjas színművész
Őze Áron - Jászai Mari-díjas színművész
Balogh Kálmán – Kossuth és Prima Primissima díjas cimbalomművész
Bognár András - nagybőgős
Csík János - a Kossuth-díjas Csík zenekar alapítója népzenész, prímás és énekes
Dresch Mihály – Kossuth-díjas szaxofonművész
Szabó Kocsis Zsuzsanna – Kazinczy-díjas népdal énekes
Vizeli Máté – hegedűművész, zeneszerző
Nagy Zoltán - hangmérnök
Göttinger László - fénytechnika
Rendező:
Őze Áron
Advertisement

Event Venue

Felső Tisza-part 2., Szeged, Hungary, 6721

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Szeged

Ki\u00e1ll\u00edt\u00e1smegnyit\u00f3 \u2013 Bata Anik\u00f3: Hat\u00e1rVonalak
Tue, 05 May at 07:00 pm Kiállításmegnyitó – Bata Anikó: HatárVonalak

Deák Ferenc u. 18., Szeged, Hungary, 6720

Rapid tan\u00e1csad\u00e1s
Wed, 06 May at 10:00 am Rapid tanácsadás

SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

Rugalmas v\u00e1laszok a gazdas\u00e1g kih\u00edv\u00e1saira - Szeml\u00e9letform\u00e1l\u00f3 d\u00e9lut\u00e1n n\u0151i vezet\u0151i szemmel
Wed, 06 May at 02:00 pm Rugalmas válaszok a gazdaság kihívásaira - Szemléletformáló délután női vezetői szemmel

Párizsi krt. 8-12., Szeged, Hungary, 6721

Ms ZENO THE MOJO QUEEN (USA) with LITTLE G WEEVIL & HIS BAND
Wed, 06 May at 08:00 pm Ms ZENO THE MOJO QUEEN (USA) with LITTLE G WEEVIL & HIS BAND

Huszár Mátyás rakpart, a régi híd lábánál, a Tisza jobb partján 173.654 és 173.817 fkm. között, Szeged, Hungary, 6720

VIII. SZETE Konferencia
Thu, 07 May at 09:00 am VIII. SZETE Konferencia

Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza

Dr. Bogoly J\u00f3zsef \u00c1gostonra eml\u00e9kez\u00fcnk.
Thu, 07 May at 04:00 pm Dr. Bogoly József Ágostonra emlékezünk.

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Somogyi-könyvtár

\u00c1RK\u00c1D Szeged bemutatja: Szegedi Egyetemi Napok 2026 - Suniversity Days
Thu, 07 May at 06:00 pm ÁRKÁD Szeged bemutatja: Szegedi Egyetemi Napok 2026 - Suniversity Days

SZTE JGYPK Hattyas Sor

A WENCKHEIMEK - Filmbemutat\u00f3 \u00e9s k\u00f6z\u00f6ns\u00e9gtal\u00e1lkoz\u00f3
Thu, 07 May at 06:00 pm A WENCKHEIMEK - Filmbemutató és közönségtalálkozó

Vaszy Viktor tér 3., Szeged, Hungary, 6720

 07. Cs\u00fct\u00f6rt\u00f6k 19:00 Dud\u00e1s Kata \u00e9s zen\u00e9sz bar\u00e1tai koncertje \u00e9s t\u00e1nch\u00e1za - Fon\u00f3 Klub Szeged
Thu, 07 May at 07:00 pm 07. Csütörtök 19:00 Dudás Kata és zenész barátai koncertje és táncháza - Fonó Klub Szeged

Felső Tisza-part 2., Szeged, Hungary, 6721

Szeged is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Szeged Events