Advertisement
A legtöbben nem tanultuk meg, hogyan bánjunk a belső világunkkal.Egyik részünk mindig kontrollálna, másik túlreagál, és van egy harmadik, aki inkább hallgat és elbújik.
Közben próbáljuk jól csinálni, elkerülni a hibát, túlérezni, elfojtani, megérteni.
De mi lenne, ha nem csak túlélni próbálnánk önmagunkban, hanem valóban kapcsolódni ahhoz, akik vagyunk – részeink sokféleségéhez?
Az Internal Family Systems (IFS) megközelítése szerint mindannyiunkban különböző belső részek élnek – mint egy belső család.
Vannak részeink, akik irányítani próbálnak, hogy megelőzzék a fájdalmat.
Mások tüzet oltanak – gyorsan, ösztönösen, túlreagálva.
És vannak mélyen eltemetett részeink is – sebezhetők, érzékenyek, régóta elfeledettek.
IFS-nyelven ezek a részek három fő kategóriába sorolhatók:
• 👩💼 Menedzserek – akik kontrollálnak, maximalizálnak, előre gondolkodnak.
• 🚒 Tűzoltók – akik reaktívan mozdulnak, túlélésért cselekednek.
• 👶 Sebzett Részek (Exile-ok) – akik elrejtve hordozzák a múlt fájdalmait, szégyenét vagy elutasítottságát.
Ez a műhely meghívás arra, hogy mozgásban, jelenlétben, élő kapcsolatban találkozz ezekkel a részeiddel.
Ebben az élményalapú műhelyben testi és érzelmi szinten kapcsolódunk a belső világunkhoz – mozgással, játékkal, figyelmes jelenléttel.
A Playfight, mint tudatos, kontaktus-alapú mozgásforma lehetővé teszi, hogy:
• megszemélyesítsd a belső részeidet mozdulatban és jelenlétben,
• reaktív mintázatok helyett tudatos választásból cselekedj,
• érzékenyen és játékosan kapcsolódj önmagadhoz és másokhoz,
• és közben megtapasztald:
nem baj, hogy sokféle rész él benned. A kérdés csak az, ki vezet.
Mit kapsz ettől a műhelytől?
💠Tudatosítod a saját Managered és Tűzoltód működését
💠Megérzed, hol lakik a Sebzett Gyermek benned
💠Megtanulod, nem kell harcolni a részeiddel – elég figyelni rájuk
💠Tapasztalatot szerzel a Tudatos Figyelő jelenlétében való mozgásban
💠Játszani fogsz – úgy, ahogy talán már rég nem
📍 Gyakorlati tudnivalók:
🗓 Időpont: 2026. január 25., vasárnap
🕙 10:00 – 15:00
📍 Helyszín: Jurta Budapest Energiaközpont
👥 Facilitátor: Huber-Nagy Aina – testorientált transzformációs kísérő, a Playfight magyarországi meghonosítója
💰 Hozzájárulás: 22.000 Ft
🔗 Jelentkezés: [email protected]
Ez az esemény az IFS-modell inspirációjára épül, de nem terápiás foglalkozás.
A gyakorlatok célja az élményalapú önismeret, a részeinkkel való mélyebb kapcsolódás támogatása – játékos és megtartó formában.
Ha készen állsz arra, hogy ne csak megértsd, de meg is érezd, hogyan szólalnak meg benned a részeid –
ha többé nem szeretnél harcolni velük, vagy ellenük, hanem megtanulni hallgatni rájuk –akkor itt a helyed.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
JURTA Budapest Energiaközpont, Vízisport utca 59, Budapest 1237, Magyarország, Budapest, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











