Advertisement
A Pál utcai fiúk - zenés játék két részbenBúcsúztassuk együtt a tanévet Nemecsekkel és barátaikkal!
Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán
„Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el, legyen szabad a GRUND!
Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely, vagy egyszer belehalunk!”
A színpadi változatot Molnár Ferenc azonos című örökérvényű ifjúsági regénye ihlette, melyet Marton László és Radnóti Zsuzsa álmodott színpadra, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva. Az előadás a klasszikus történetet ifjú hősein – Nemecsek, Boka, Áts Feri és társaik – keresztül a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet örök témáit boncolgatja.
A zenés játék modern köntösbe öltözteti a történetet, a mai kor zenéjével és dalszövegeivel fűszerezve.
A színészek zenei-ritmikai kreativitása és a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása egyedülálló élményt nyújt, míg az eredeti mű katartikus üzenete változatlanul megérinti a szívünket.
A Roxínház produkciója nem csupán szórakoztat, hanem gondolkodásra késztet, és közös emlékeinket idézi fel.
A grund, a gittegylet, a füvészkert és a legendás csata – mind olyan emlékek, amelyek generációkon átívelve váltak közös kulturális örökségünk részévé. Dés és Geszti dallamai, Grecsó szövegei által a szereplők éneklik el érzelmekkel teli történetüket, mely minden néző számára ismerős lesz. Lépjen be a Roxínházzal a Pál utcai fiúk izgalmas világába, és fedezze fel újra Molnár Ferenc időtlen klasszikusát, mely minden korosztály számára újra és újra felfedezésre vár!
Helyszín: Szigetvári Zrínyi Vár
Időpont: 2026.07.26. 20.30
Esőnap: 2026.07.27. 20:30
👇 JEGYEK 👇 és a zöld zónában!
https://violin.jegyx1.hu/esemeny/12485/a-pal-utcai-fiuk-zenes-jatek-szigetvar/2026-07-26-20-30
A Szervező és a Produkció fenntartja a jogot mindennemű változtatással kapcsolatban.
Advertisement
Event Venue
Szigetvári Zrínyi Vár, Vár u. 19.,Szigetvár, Pecs, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.







