Advertisement
„A geometria nem játék, hanem hitbeli meggyőződés és szívbéli szerelem.” A jubileumi tárlat a következetesen építkező, geometrikus szellemiségben alkotó festőművész elmúlt évtizedeinek munkáit tárja a közönség elé és új alkotásokat is bemutat. A kiállítás előzetes bejelentkezéssel ([email protected]) június 28-ig ingyenesen látogatható.
Dévényi János festőművész Elementáris Geometria című kismonográfiája 2024-ben a Pauker kiadó gondozásában jelent meg. A címben szereplő két fogalom jelentését érdemes tüzetesen is megvizsgálni, hogy közelebb kerüljünk festészetéhez.
Az elementáris geometria azt a belső szellemi erőt vetíti elénk, amit a geometrikus elemek dinamikus formavilága sugároz. Elementáris, mert a geometria éppen a magával ragadó színek festői együttesében jelenik meg. A képi megfogalmazásban látható kompozíciós elemek már megjelenésükkel is a szépséget és a kiegyensúlyozottságot idézik fel. A szerkesztett mértani formák a szépség klasszikus kritériumai szerint harmóniát és rendet teremtenek a vásznon. Dévényi János a kép terét szubjektív szempontok szerint tagolja, a színekkel sokszor a formát, máskor a forma negatívját és hátterét emeli ki. Alkotói módszerét a precizitás és a tökéletességre törekvés jellemzi. A színeket gondosan kikeveri, megtervezi a színek sorrendjét, a szín-kontrasztokat. Nagy gondot fordít a felületek egyenletes megfestésére. Jellemző alkotói módszere, hogy hét rétegben viszi fel vászonra a festéket. A kész munkán homogén egységes színfoltokat látunk, a kép-elemek kontúrjait biztos kézzel festi meg. Alkotásain létrehozza azt a szín- és formaegyüttest, ami megteremti képeinek elementáris vibráló feszültségét. Nem adja könnyen az esztétikai élményt, ezek megszerzése aktív és értő odafigyelést igényel.
„A geometria nem játék, hanem hitbeli meggyőződés és szívbéli szerelem. Annak a meggyőződésnek a kinyilvánítása, hogy a geometrikus művészet a legtökéletesebb formában fejezi ki a világ és az univerzum törvényszerűségeit. Ez a kifejezési mód nem az érzésnek vagy látványnak a leképezése, hanem a valóság törvényeinek leghitelesebb művészi megfogalmazása.” Dévényi János
Advertisement
Event Venue
Eötvös utca 10., Budapest, Hungary, 1067
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











