Advertisement
A Fonó Klub Szeged 10 éves jubileumi koncertsorozatának keretein belül Dudás Kata és zenész barátai érkeznek az IH Caféba!Közreműködik: Csonka Ferenc és zenekara
Menetrend:
18:30 Kapunyitás
19:00 Dudás Kata és zenész barátainak koncertje
20:00 Táncház
Dudás Kata jelenleg az SZTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója. Óvodás kora óta a mindennapjai szerves része a néptánc és a népzene – olyannyira, hogy a doktori kutatása is a népdalok szövegeihez köthető. Topolyán, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ keretein belül tevékenykedik. Az SZTE Egyetemi Zenei Versenyének többszörös győztese, 2025-ben az SZTE Év Művésze lett.
A zenekar tagjai: Csonka Ferenc (hegedű), Kelemen Zsolt (brácsa), Borsodi Árpád (nagybőgő), Dudás Kata (ének)
Vajdasági zenekarként a formáció már jól ismert, hiszen a Csonka Ferenc és zenekara név alatt évek óta együtt muzsikálnak, és számos közös fellépést tudhatnak maguk mögött. Előadásaik során a teljes Kárpát-medence zenei világából válogatnak, és onnan szólaltatnak meg dalokat.
A koncert a Fonó Klub Szeged és az IH Rendezvényközpont együttműködésében, az SZTE Egyetemi Tavasz 2026 programsorozat keretein belül valósul meg.
Jegyár:
Elővételben: 1.490 Ft
A koncert napján és a helyszínen: 1.990 Ft
https://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/event/DUDASKATA260507
Jegyek személyesen az IH Rendezvényközpontban és online kaphatók!
SZTE-s diák- és dolgozói igazolvánnyal 10% kedvezményt biztosítunk a belépőjegy árából! Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, IH AJÁNDÉKUTALVÁNY, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB, MBH SZÉP kártya.
Online vásárlásnál IH AJÁNDÉKUTALVÁNNYAL és OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.
https://www.facebook.com/fonoklubszeged
https://u-szeged.hu/etavasz
Advertisement
Event Venue
Felső Tisza-part 2., Szeged, Hungary, 6721
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.










