Advertisement
⋘ ── ✧ ∗◈∗ ✧ ──⋙Szeretettel hívunk egy közös kakaószertartásra ebben a tavasz felé forduló időszakban.
Egy olyan térbe, ahol finoman, a kakó támogatásával nyitogatjuk a szívünket. Nem kell semmit megoldani, nem kell semminek történnie – csak engedni, hogy az legyen jelen, ami bennünk van.
Teret adunk az érzéseinknek, az aktuális állapotunknak, hogy áramolhasson, ami szeretne. Vagyis hogy egy kicsit tágasabb legyen bennünk a tér.
A kakaó segíthet ebben a nyitásban – megtartva, biztonságban. Ahogy a természet is lassan ébredezik, mi is kapcsolódhatunk ehhez a finom mozduláshoz: önmagunk felé, és egymás felé.
Számomra a kakaó kapcsolódást jelent. Valahogy segít kitágulni, meglágyulni. Van benne egy ringató, megtartó érzés, közben pedig néha hirtelen felszakít dolgokat is – olyanokat, aminek már itt az ideje, hogy felszínre kerüljön.
2018-ban találkoztam a Kakaóval először a latin-amerikai utazásomon. Ez volt az első mély találkozás vele. Majd sok-sok kakaóval később, hívott, hogy legyek a kis segédje, aki elhozza ide is ezt a kis mágiát! Mondjuk úgy, hogy az élet ide tett.
◈ Fontos infók:
🗓 Dátum: 2026.03.07.
⏰ Időpont: 17.00-20.00
📍 helyszín: Málnás, Maksim Gorkij 50, Zenta
💛 Hozzájárulás: ajánlott 1500 din (ami tartalmazza a kakaó árát és a szertartást)
✉️ jelentkezés: Fodor Gabriellánál, a [email protected] e-mail címen.
A tér korlátozott létszámot tud befogadni, legfeljebb 15 főt. Részvételi szándékodat időben jelezd.
Ha érzed a hívást, kakaó kacsinántással és szeretettel várunk. 🤎
⋘ ── ✧ ∗◈∗ ✧ ──⋙
Advertisement
Event Venue
Zenta, Maksim Gorkij 50, Málnás, Улица Максима Горког 50, 24400 Сента, Србија, Senta, Yugoslavia
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











