Advertisement
🍷 Egy rendhagyó gasztrofilozófiai utazásra hívjuk vendégeinket, ahol a bor nemcsak ital, hanem gondolat, hangulat és világértelmezés.📖 Az este különleges tematikája Hamvas Béla – A bor filozófiája című művére épül. A négyfogásos vacsora minden eleme mellé olyan bort társítunk, amelyet a könyv szellemisége inspirált, és amelyhez egy-egy gondolat is kapcsolódik. Így a gasztronómiai élmény mellé szellemi ízjegyek is társulnak.✨🍽️
Az est során Baj László, a zalaegerszegi színház színésze 18:00 órától részleteket olvas fel a műből, hogy az irodalom és a bor párbeszéde élőben is megelevenedjen.
Az este célja:
- hogy a bor ne csak egy ital, hanem élmény;
- hogy a vacsora ne csupán étkezés, hanem rituálé legyen;
- hogy vendégeink pedig ne csak jóllakjanak, hanem egyedi élményekkel távozzanak.
📅 Időpont: március 8. 18:00
📍 Helyszín: Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél sétány 5.
📞 Asztalfoglalás: 06 30 134 9070
🍷🧠 A bor az élet egyik metaforája, egy művészien megkomponált vacsora pedig akár filozófiai dialógussá is válhat – ebben a szellemben várjuk kedves vendégeinket március 8-án a Portban!
MENÜ 🍽️
Füstölt csülök terrine, torma, kenyérlángos
Bujdosó Olaszrizling válogatás 2023
Zellerkrémleves, hurkaropogós
Rubin ZEN Zöldveltelini (BIO) 2024
Sous-vide sertésszűz, savanyított paprika, dödölle
Garamvári szőlőbirtok Kadarka, 2023
Fánk, sárgabarack, vaníliahab
Feind Zeusz, 2022
A négyfogásos menü ára 14.990 Ft
Borsor ára: 4.900 Ft
A számla végösszegéhez 10% szervizdíjat számolunk fel
Advertisement
Event Venue
Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647, Bernáth Aurél sétány 5, Balatonmáriafürdő 8647, Magyarország, Balatonboglar, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











