Advertisement
"-Gyertek el a peremig!- Nem merünk. Félünk.
- Gyertek el a peremig!
- Nem merünk. Leesünk.
- Gyertek el a peremig!
És eljöttek.
És lelökte őket.
Ők meg repültek."
/Guillaume Apollinaire /
Ezt az idézetet választottam az Örvény Műhelyek esszenciájának, hiszen éppen erről szólnak a táncaink...
🌺 MÁJUSBAN beletáncolunk a belső csendből a nyári lendületbe.
Pünkösd a belső tűz és a lélek kiáradásának ünnepe.
Ezen a szabadtáncos alkalmon a testünk bölcsességét hívjuk segítségül, hogy átnavigáljunk az év egyik legintenzívebb energetikai váltásán.
Az áprilisi pörgés után a május egy illékonyabb, érzelmesebb időszak. Hajlamosak lehetünk a túlzott analizálásra, ami könnyen hozhat szorítóbb érzéseket. Azonban a tánc most is segítségünkre lesz, hogy a fejünk helyett a szívünkre hallgassunk, és a belső csendben mégis irányba álljunk.
Pünkösd ünnepe ami ébreszti a szikrát. Általa nyerjük vissza lelkesedésünket és visszakapjuk az elköteleződésünk erejét.
A májusi Örvénnyel előkészítjük a terepet a júniusi hullámoknak is, ahol újra minden begyorsul majd - elhozva nekünk az erőt a vágtához és a bölcsességet "irányított" száguldáshoz. Így maradhatunk hitelesek és tudatosak a legnagyobb pörgésben is.
🐾 A PROGRAM KERETEI:
Befektetés önmagadba: 6 000 Ft
🐾 FONTOS!
Kérlek Benneteket, hogy jelentkezzetek valamilyen formában, hogy lássam a létszámunkat. Köszönöm szépen!
🐾 AZ ÖRVÉNY MŰHELYRŐL - ha még nem jártál nálam:
Mitől más, mint a többi?
Többek között attól, hogy sok más rendszer otthonra talált benne.
- Benne vannak a hosszan áttáncolt 5 ritmus hétvégék még abból az időből, amikor csak havi 1 hétvége volt arra, hogy táncoljunk itt, Budapesten. Sűrű napok voltak, rengeteg tapasztalással és gyakorlással.
- Benne van 17 év intenzív Nia gyakorlás, valamint 15 év Nia tanítás és képződés, amiben (többek között) megtanultam figyelni és olyan szálakkal (is) kapcsolódni a zenéhez, hogy különböző minőségek, technikák, érzetek, stb. egyszerű mozdulatok formájában megmutathatóak és átadhatóak legyenek.
- Benne van a családállítói részem, ami támogat Téged abban, hogy biztonságos térben táncolhass, és átvezetlek a nehezebb részeken is. Az Örvény gazdag és sok-sok finom rétegből áll.
Éppen, mint Te. Ezért (is) a Te táncod.
Advertisement
Event Venue
Aura Krono Stúdió, Jerney utca 31, Budapest 1148, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











