Advertisement
Hogyan lehet értelmes párbeszéddé átfordítani egy természetpusztítást követő lakossági felháborodást?
Húsvétkor a vízügy (DMRV) kivágatott Nagymarosnál egy ártéri erdőrészt, Natura 2000 területen. A helyiek felhördültek. Ennek mentén formálódott egy operatív csoport, csupa civil szervezet együttműködésével, az Erdőszeretet Szövetség, a Dunakanyar Kisközösség, a TED, a Dunakanyarkult Egyesület, a CKA és a Víz Koalíció aktív részvételével. A tömeges fakivágások okait kutatva úgy gondoltuk, széleskörű társadalmi egyeztetésre hívjuk a lakosságot, a döntéshozókat, a Dunakanyarban élő, dolgozó vagy csak idelátogató közösségeket, hogy közösen alakítsuk a térség jövőjét.
Október 3-án, pénteken 18h-tól kerül sor Kismaroson egy nyitott panelbeszélgetésre, melyet a helyi civilek, önkormányzati döntéshozók, természetvédelmi, vízügyi, turisztikai szakemberek készítenek elő egy world café keretében.
Az esemény háziasszonya: Magyar-Ábel Ágnes kommunikációs szakember, aHang Pest megyei koordinátora, a Víz Koalíció önkéntese
A nyilvános panelbeszélgetés pódiumra várt vendégei:
Dedák Dalma, WWF környezetpolitikai referens
Dr. Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselő, a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke
Koncz Ernő, Börzsöny Kapuja Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. ügyvezető
Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere
Németh Zoltán, tanár, a Vízválasztó mozgalom tagja, az Árpádkori vízkormányzás terjesztője
Réder Ferenc, vegyészmérnök, biológus mérnök, fejlesztéspolitikai szaktanácsadó
A beszélgetés moderátora: Köves Alexandra ökológiai közgazdász, tanár (Corvinus Egyetem döntéselméleti tsz)
A 16 órakor kezdődő World Cafe (regisztráció köteles!) témái:
1. asztal: Életünk a Dunakanyarban. Mit szeretne az itt lakó?Lakossági információáramlás, részvétel és garanciák
Asztalfelelős: Tóth Zsuzsanna, DunakanyarKult Egyesület
Asztalszakértő: Plachi Attila, Kóspallag polgármestere
2. asztal: Természeti környezet hatása a jól-létünkre.
Asztalfelelős: Nagy Réka (Ökoanyu), újságíró-szerkesztő, klímakommunikációs szakember
Asztalszakértő: Michaleczky Luca (Zöldlélekkel), pszichológus
3. asztal: Lesz elég vizünk? Vízbázis, vízellátás biztonsága, vízmegtartás.
Asztalfelelős: Lőrincz Sarolta, Dunakanyar Kisközösség
Asztalszakértő: Réder Ferenc, biológus mérnök, fejlesztéspolitikai szaktanácsadó
4. asztal: A Dunakanyar mint ökoturisztikai régió (Verőcétől Nagymarosig)
Asztalfelelős: Bükki Tamás, fizikus, az Erdőszeretet Szövetség koordinátora
Asztalszakértő: Nagy Júlia, fenntartható turizmus szakértő, Innotime-Hungary ügyvezető.
Az eseményt követően összegzést írunk az ott elhangzott problémákról, igényekről és a közösen kialakított megoldási javaslatainkról, amit aztán továbbítunk a kormányzati döntéshozók felé.
Az eseményre itt regisztrálhatsz:
https://rb.gy/rz1wno
Ha pedig vannak kérdéseid, amit szeretnél, hogy a world café során figyelembe vegyünk, itt tudod feltenni:
https://tinyurl.com/4hd9929r
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Kismarosi Művelődési Ház, Kossuth Lajos út 22, Kismaros 2623, Magyarország, Vac, Hungary