Advertisement
64 évvel ezelőtt - amikor születtem - kötött házasságot Édith Piaf és Théo Sarapo, ugyanebben az évben - augusztus 7-én - Ahmed ben Bella vezetésével megalakul az algériai kormány, valamint John F. Kennedy meghirdette a Kuba elleni gazdasági embargót. 😜
🥳 Ebből a különleges alkalomból egy igazán jó születésnapi koncertre hívok mindenkit aki szeret táncolni, nevetni, finom tortát enni, és nem utolsó sorban szereti a rock&rollt.
🎼 Zenélek majd új zenekarommal a Budapest Rock'N'Roll Banddel, amellyel a Simon Art Management iroda szervezésében áprilistól Best of Hugária címen országos turnéra indulunk. Zenélek a Step zenekarral, játszom éneklőfűrészen, zongorán. Lesznek meglepetésvendégek, lesz jam session amelyen fellépnek a kollégáim, barátaim, és mindenki, aki csak szeretne.
(A buli alakulását és a fellépők névsorát az esemény alatt majd nyomonkövethetitek.)
A helyszín idén a csodálatos Orfeum.
Az eddigi szokásoktól eltérően most jegyet kell váltani, amely kétféle lehet:
1. 19.000 - 24.000 Ft közötti (az asztalok elhelyezkedésétől függően) - ez tartalmazza a háromfogásos isteni vacsorát,
2. 5.000 Ft-os ún. sétálójegy, amely az esemény napján - március 7-én - a helyszínen váltható meg.(E jegyekhez nem jár sem asztal, sem fogyasztás.)
(❗️Fontos, hogy aki megteheti, inkább a vacsorás jegyet válassza, mert az Orfeum ebből tudja majd kigazdálkodni a költségeit❗️)
📌 Az "ott leszek" gombbal feltétlenül jelezd vissza részvételi szándékodat, és meg is oszthatod az eseményt, hogy minél többen legyünk.
Tehát várlak szeretettel 2026. március 7-én szombaton az Orfeumban, a születésnapomon.
https://orfeum.hu/best-of-hungaria-2026-03-07?fbclid=IwY2xjawPjn1FleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZAwzNTA2ODU1MzE3MjgAAR5sSMUxAjpFf2EH-Sf3-Uep5dcGZasjHtBzRKBPZjTzdDiVsOWo5avKEcQjZg_aem_JIiG-ipEWgOpzH1KVZHYTA
Kapunyitás: 18:15
📍 Cím: Budapest, Erzsébet krt. 43-49.
Zsoldos Gábor Dedy (Minden megosztást nagyon köszönök!)
Advertisement
Event Venue
Orfeum, Erzsébet krt. 43-49.,Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.









